A szokásos 60%-os recept, kicsit felturbózva.

A Keychron egy ízig-vérig feltörekvő gyártó. A billentyűzet-expert csapattagok 2017-ben, azaz csupán 5 éve ültek össze, ekkor azt tűzték ki célul, hogy megreformálják egy picit a billentyűzet-ipart. A K-sorozat azóta egy igazi best-buy szériának mutatkozott, ugyanis a lenyűgöző specifikációk ellenére az árcédula igen barátságosnak bizonyult. Nincs ez másképp a K6 esetében sem, de nézzük csak szépen sorjában. Mitől is olyan népszerű ez a billentyűzet?

Doboz

A billentyűzet egy iszonyat kulturált, minimalista dobozban érkezik. Akár egy prémium termék is lehetne így ránézésre, persze az árcéduláját tekintve ezt egyáltalán nem várjuk tőle.

A dobozt felnyitva egy rövid használati leírás tárul a szemünk elé, a billentyűzet mellett pedig megtaláljuk a kábeleket és némi extra muníciót.

A doboz mélyén ott lapul ugyanis néhány extra billentyűkupak, egy kupak-kiszedő, illetve egy kapcsoló kiszedőt is kapunk ajándékba. Ez már önmagában óriási piros pont, hiszen pár ezer forintot megspóroltak nekünk.

Külső

Miután kicsomagoltam, már láttam, hogy a Kechron K6 bizony nem egy átlagos billentyűzet lesz. A retro külső iszonyú jól áll neki és egyszerűen így kézbe véve értem is, hogy miért szeretik mostanában olyan sokan ezt a vonalat. Miután pedig bedugtuk az USB kábelt, egy új oldalát mutatta meg a K6.

Ekkora RGB színpompára nem számítottam és őszintén szólva kicsit furcsán is hatott, de a a jó értelemben. Jópofa, hogy még ezt sem spórolták le. Noha meg kell hagyni, hogy ha teljes pompájában szeretnénk a K6 színorkánját viszontlátni, akkor kénytelenek leszünk kupakszettet cserélni, a custom ABS ugyanis azért egész jól elnyeli a fényeket.

Beállítás

Aki szeretné visszafogottabbra venni, az beállíthat egy fix színt vagy akár ki is kapcsolhatja az egész világítást.

Mi jelen esetben az alumíniumházas verziót kaptuk meg, ami 670 grammot nyom, szemben a műanyag verzióval, ami csupán 530 grammos. Persze nem árt megfeledkezni arról sem, hogy ott lapul a belsejében egy 4000 mAh-s akkumulátor.

Az alumínium váz egyébként papíron jól hangzik, de ránézésre nem biztos ,hogy megmondaná az ember, hogy ember, ugyanis olyan szépen kezelték az anyagot. A fém váz egyébként a tartósság szempontjából sem utolsó. Akiknél gyakoriak a „balesetek”, azoknak pedig extrán jól jöhet.

A billentyűzet oldalán találjuk a Type-C töltőcsatlakozót, illetve itt válthatunk a vezetékes/vezeték nélküli üzemmódok között és a Windows/Mac választót is erre találjuk. Itt megjegyezném, hogy a töltőcsatlakozó egy picit beljebb került, így akinek valamilyen vastagabb egyedi Type-C kábele van (mint mondjuk nekem), az nem biztos, hogy be fogja tudni dugni majd az eszközbe. Némi faragással persze javíthatunk ezen, de hagyhattak volna nagyobb helyet.

A billentyűzet kialakítása mondhatni tipikus gamer, ugyanis a 60%-ostól egy picit nagyobb, egész pontosan 65%-os , azaz 69 gomb található. Gyakorlatilag csak a legszükségesebb gombokat kapjuk meg. A funkcióbillentyűk például már csak az FN segítségével érhetők el, de persze mondanom sem kell, hogy a NumPadet is hiába keressük.

A Keychron K6 kupakszettje ABS-ből képszült, ami noha nem egy PBT, viszont legalább az ABS-ek közül a jobb fajták közül való. Egyrészt kellemes az érintése, másrészt a matt felületének hála egész tartósnak ígérkezik. Persze maximum középtávra érdemes ezzel is tervezni, a későbbiekben pedig könnyedén válthatunk PBT-re, a gyártó még magyar kupakszettekkel is készült.

A hátsó részen pedig kapunk két emelőt, amivel állíthatjuk a magasságot, ráadásul két állásban, hogy mindenki megtalálja a neki tetsző helyzetet.

Teljesítmény

A Keychron K6-ból több féle verzió létezik. Hozzánk a Hot Swap variáns jutott el, ami nem mást takar, mint a switch-ek cserélhetőségét. Az ajándékba kapott switch-kiszedővel ugyanis egy mozdulattal kaphatjuk le a kapcsolókat és cserélhetjük a nekünk tetszőre.

A kupakok alatt a Gateron G Pro szériája kapott helyet, abból is egy Brown variáns. Ez a három alap kombináció közül talán a legjobb. Érezni ugyanis, mikor leütjük a switchet, mégis halk a gépelés. Persze lehet még ennél is halkabb, tehetünk ugyanis zsírt a kapcsolókra, sőt akár a kapcsolókat is kicserélhetjük valami ultrahalk megoldásra.

Switch

Persze megértem, ha valaki a piros vagy a kék kapcsolókat kedveli, én személy szerint valami jó yellow vagy speed silver switch-csel bolondítanám meg, ez még nagyjából 10 ezer forint extra kiadást jelentene. A Gateron alap egyébként önmagában elég jó választás, manapság ugyanis már a Cherry-t is lekörözték. A minőséggel nem lesz gond és a kapcsolási érzet is pont olyan, mint amit megszokhattunk a Cherry MX Brown estén.

A billentyűzettel egyébként teljesen jól szerepelt legyen szó akár játékról, akár gépelésről vagy munkáról. Egyedül az Esc/0 szituációt kell itt is megszoknunk, mint minden hasonló méretű konkurens esetén. Ha ezen túllendülünk, akkor más problémába nem igazán fogunk ütközni, ugyanis az UK kiosztásnak hála kapunk í gombot és a nagy enterről sem kell lemondanunk. A nyilaknak hála pedig abszolút élhető akár autós játékok esetén is. Mondjuk a Mortal Kombat 4-etlehet nem ezen játszanám a haverokkal hot seatben, de erre manapság nem túl nagy az igény.

Ahogyan korábban is említettem, ott lapul a K6 belsejében egy 4000 mAh-s akkumulátor. ami akár 240 órás használatot képes biztosítani vezeték nélküli üzemmódban. Persze mindezt kikapcsolt világítás mellett. Amennyiben RGB-ben szeretnénk gyönyörködni, akkor 72 órára csökken a wireless élmény. Ez a papírforma, de napokra lebontva hasonló eredményt kaptam én is, pár óra eltérés volt mindössze, de ezt betudhatjuk a tesztelési körülmények változatosságának.

Mivel a billentyűzet két üzemmódban is használható, így felmerül a kérdés, hogy mekkora cécó az, ha váltani akarunk a két kapcsolat között. Jó hír, hogy ezt egy gombnyomással megtehetjük és a két kapcsolat között szimultán váltogathatunk kedvünk szerint. Jópofa dolog a BlueTooth üzemmód, főleg, ha TV mellett használja az ember, viszont játékra érdemesebb a kábelt választani, úgy ugyanis gyorsabb átviteli sebességet érhetünk el, ami jól jöhet az online játékokban.

Egy Valorantban nem mindegy, hogy 6 vagy épp 1 ms-os válaszidővel bír az eszköz, persze mindez magasabb szinteken jön igazán elő.

Szoftver

A szoftver sajnos ezúttal kimaradt a repertoárból. Mindent elérhetünk ugyanis a billentyűzet különféle gombkombinációival. Nem mondom, hogy nem bonyolult, de ebben sajnos kompromisszumot kell kötnünk.

Galéria

Összefoglalás

Az új közösségkedvenc? – Keychron K6 Hot Swap Wireless teszt


Szerzői értékelés

8

A Keychron K6 egy igazi ütős darab. Noha nem rendelkezik magyar nyelvvel, aki gamingre választja, azt valószínűleg ez nem fogja túlzottan zavarni, köszönhetően az UK kiosztásnak. Az 51 ezer forintos árcédula először kicsit magasnak tűnhet, de ha belevesszük, hogy ez a legdrágább verzió, tekintve hogy vezeték nélküli, RGB-s és még alumínium vázzal is szerelték és belevesszük a deviza emelkedését. Alapvetően inkább a 40-45 ezer forintos ársávban mozgott korábban. A középkategóriában így is egy kiemelkedik, de azért van pár erős konkurens is a mezőnyben. A szoftver hiányzott talán a leginkább, egyébként mindenben nagyon jól szuperált a K6. Aki szeretne spórolni, az talál olcsóbb verziót, viszont aki egy tartós megoldást keres, az biztosan nem lő félre ezzel a verzióval.

Hot-swap lehetőség

jó minőségű, Gateron kapcsolók

50 millió garantált leütés

alumínium váz

BlueTooth kapcsolat

menő retro dizájn

strapabíró összeszerelés

jó minőségű ABS kapcsolók

UK kiosztás

rengeteg extra a dobozban

jó üzemidő

nincs szoftver

nehézkes az egyedi beállítás

Olvasói értékelés

0

×