Saját loadouttal kezdünk a meccsen, így érdemes ezt kiaknáznunk.

Múlt hét csütörtökön frissült a Warzone playlist felhozatala, a szokásos esti időpontban. Caldera szigetéről kikerült a Plunder játékmód, ám visszatért a júniusban debütált Champion of Caldera. Míg a nyár elején egyedül vághattunk neki a meccseknek, ezúttal Trio felállásban kell megnyernünk a meccseket. Ismételten egy folyamatosan szűkölő kör terelgeti a játékosokat, papíron egy igazán izgalmas és pörgős LTM-ről beszélhetünk. A kiválasztható, saját Loadoutnak köszönhetően különösen érdemes megfontolnunk, hogy milyen kombóval vágunk neki a harcnak, így maximalizálhatjuk a nyerési esélyeinket.

Nézzük is, hogy melyik kombó a legpusztítóbb ebben a játékmódban!

 

A legutóbbi frissítés során az NZ-41 végre megkapta a régóta neki járó nerfet, ezúttal hatásosnak is bizonyult, így hamar kiesett a választható „keretből”. Warzone Loadout, a statisztikák nagy ismerője egy igazán izgalmas kombinációval jelentkezett a hétvégén. A jelenlegi felhozatal két nagyágyúját, az UGM-8-at és a Volk párosítását ajánlja a játékosoknak. 

Az UGM-8 esetében gyakorlatilag sebzéscsökkenésről nem beszélhetünk, illetve az egy tárból kiosztható sebzés is meglehetősen impresszív. A Volk pedig közelharcokban bizonyíthat igazán, a jelenlegi SMG felhozatalnál is konzisztensebbnek tűnik a statisztikák átböngészése után. A javasolt kiegészítők listája pedig a következő:

UGM-8

  • muzzle: MX SILENCER
  • barrel: ROMUALD 560MM DA
  • optic: SVT-40 PU SCOPE 3-6X
  • stock: ROMUALD TAC YR
  • underbarrel: M1930 STRIFE ANGLED
  • magazine: 6.5MM SAKURA 125 ROUND BOX
  • rear grip: STIPPLED GRIP
  • proficiency: SURVEIL
  • ammo type: LENGTHENED
  • kit: ON-HAND

Volk

  • muzzle: RECOIL BOOSTER
  • barrel: KRAUSNICK 428MM 05V
  • optic: SLATE REFLECTOR
  • stock: REISDORF 22V ADJUSTABLE
  • underbarrel: MARK VI SKELETAL
  • magazine: 7.62 GORENKO 45 ROUND MAGS
  • rear grip: TAPED GRIP
  • proficiency: PERFECTIONIST
  • ammo type SUBSONIC
  • kit: ON-HAND

Jó próbálgatást kívánunk!

Kutyaidők járnak az Activision-nél: plágium miatt törölték a Warzone-ból Floof Fury-t

https://leet.hu/california-access/

×