Életmód

Amit szeret, abba belevág, szóval tényleg készít konzolt Elon Musk?!

A SpaceX alapítóját legutóbb a Full Send Podcast találta meg azzal a kérdéssel, hogy ekkora profitmágnes vállalkozóként nem gondolkodik-e abban, hogy

épít egy rivális konzolt a Playstation 5 és az Xbox X/S nyakába.

A kérdés jogos, mert a Sony és a Microsoft az előző két eszközzel (PS4, Xbox One) annyira fej-fej mellé került, hogy az már szinte unalmas. Mindkettő vas előnyeit és hátrányait mérlegelve arra juthattunk, mindegy melyiket választjuk, hiszen technológiai szempontból és felszereltségben sincs markáns különbség. Érezték ezt a gyártók is, így a tartalommal üzentek hadat egymásnak: próbáltak annyi menő exkluzív címet kiadni, amennyit tudtak, és ez nem csak számukra volt kimerítő, hanem a közönségnek is. Ehhez képest a PS5-tel és az Xbox Series X/S-sel ugyanezt az utat járják…

Kép: The Verge

Mivel a konzolvilág tizenéve a két óriás párharcától hangos (miközben a Nintendo bravúrosan ragadja magához az eltérő igényű vásárlókat), simán jöhetne egy röhögő harmadik, és ezt

ki más gyárthatná, ha nem a bevallottan geek Elon?!

Forrás: Full Send Podcast

A podcast-ban eloszlatott minden ezzel kapcsolatos pletykát:

nem,

csak ennyit közölt a kérdésre – vette észre a Dexerto. Persze az ilyesmi bővebb kifejtésért kiált, így annyit még hozzáfűzött:

nem biztos benne, hogy egy újonnan bemutatkozó konzollal bármiféle hozzáadott értéket lehetne képviselni, mivel a konzolok is csak PC-k.

2:21:50-nél itt beszél erről:

 

És tényleg: valami merőben eltérőt hogyan lehetne nyújtani? Ugyanolyat meg tök felesleges. A Tesla-tulaj mellett szól a Mad Box emlékezetes bukása is: hiába hozta a 4K/60FPS minőséget, 2019-ben átadták az egészet a Codemasternek és a múló emlékezetnek. Hasonlóképpen járt az Atari, amikor tavaly bepróbálkozott a nagy visszatéréssel: a VCS konzol megjelenését finoman szólva sem kísérte zajos siker.

Persze mindig vannak bátor emberek:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

13 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

13 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

13 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

15 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

16 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

17 óra telt el azóta...