A cég még mindig nem fixálta a specifikációkat.

Nyár közepén rengeteg információ érkezett az év második felében megérkező Nvidia kártyákról. Az RTX 4090 és 4080 specifikációja meggyőző is volt, ám egy kategóriával lejjebb bizony érdekes adatokat olvashattunk le. A feltételezett 4070 akkori tulajdonságai között sokan meglepődtek a 10GB-nyi VRAM-on, illetve a nem túl combosnak mondható 160-bites memóriabuszon. Ezek sem jelentettek volna alapvetően egy gyenge kártyát, ám több limitációba is beleszaladhattak volna a felhasználók a használat során. Úgy tűnik, hogy az Nvidia időközben meggondolta magát, hiszen augusztus negyedikén megérkeztek a frissített tulajdonságok.

Nézzük is, hogy miben erősödött a középkategória!

Az adatokkal ezúttal is kopite7kimi jelentkezett. A veterán leakerhez kis túlzással órák alatt eljutnak a legapróbb változások is, ezért olvashatunk tőle sűrűn tweeteket a nyár folyamán. A korábbi 10GB VRAM helyett immár 12-t találhatunk meg a kártyán, miközben a memóriabusz is 192 bitesre nőtt. Úgy tűnik, hogy az óriáscég a feltételezett 4070 Ti szintjére hozta fel a középkategóriát, remélhetőleg az árcédula nem változott ezzel a lépéssel.

3DMark TimeSpy Extreme alatt 11000 feletti pontszámra képes a kártya, így bizony a jelenlegi generáció ászát, a 3090 Ti-t is lenyomná. A maximális fogyasztás 300 watt környékén alakulhat majd, bizonyos gyártók példányai talán még 350 wattnál sem állnak majd meg. Az elérhető adatok alapján 2023 elején jelenhet csak meg az RTX 4070, előbb a drágább és erősebb modellek érkeznek majd a boltok polcaira.

Ez ám a “haladás” – Legyen akváriumod és gaming PC-d egyszerre

https://leet.hu/california-access/

×