Úgy tűnik, hogy a kóbormacskás játék Xbox-verziója fejlesztés alatt áll, annak ellenére, hogy PlayStation-exkluzívként jelent meg.

Nem sokkal azután, hogy a BlueTwelve bemutatta, a Stray egy kis szenzáció lett a gaming világban. Egyik napról a másikra meghódította a közösségi oldalakat és a Twitchet. A játék máris az év egyik legkelendőbb és legjobbra értékelt játéka lett, és megértjük, hogy miért. Bár az is igaz, hogy a megjelenés után nem mindenki tudta játszani a Stray-t. Az ugyanis PC-n kívül csak PS4-re és PS5-re jelent meg, szóval az Xbox és Nintendo Switch felhasználók kimaradtak. Ez nem marad így.

Úgy tűnik, lesz Xbox verzió is.

 

Bár a Stray-nek jelenleg nincs Xbox-verziója, de a játék Microsoft konzolokra való megjelenésének reménye még él. Ez egy apró részletnek köszönhető, ami a játék előzetesében volt látható. A játék legelső előzetesében, ami még 2020-ban jelent meg, az olvasható, hogy „konzol-exkluzív korlátozott ideig”.

 

Ez erősen azt sugallja, hogy a Stray a PlayStation mellett más konzolokra is megjelenik. Úgy tűnik, hogy a BlueTwelve és a kiadó Annapurna Interactive megállapodást kötött a Sony-val, ami manapság igen gyakori. Ennek lényege, hogy egy-egy játék egy darabig csak a Sony konzolján lesz elérhető.

Mikor jöhet a Stray Xboxra?

Hogy meddig tart a PS-exkluzivitás, az még nem világos. Általában az ilyen típusú megállapodások körülbelül egy évig tartanak, ami azt jelentené, hogy a Stray 2023 közepén jöhet Xboxra.

Lesz Game Pass-ban is?

Ezzel kapcsolatban még csak találgatni tudunk, de játék nagy sikerét figyelembe véve valószínű, hogy a Microsoft mindenképpen megpróbálja beletenni a kínálatba.

Te várod a játékot Xboxra?

Ezt láttad már?

Stranger Things a Stray-ben? – A cicás játék tömve van a zseniális utalásokkal

 

https://leet.hu/akcios-szoftverek/

blank

The Boys bögre - Homelander2990Kosárba

Peaky Blinders bögre - By order of the Peaky Blinders2990Kosárba

Stranger Things bögre - ABCDEF2990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Stranger Things bögre - fekete3990Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)7990Kosárba

The Boys bögre - Dont be a c*nt2990Kosárba

Stranger Things bögre - Friends dont lie2990Kosárba

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Peaky Blinders bögre - Thomas Shelby2990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Birmingham2990Kosárba

The Boys bögre - F**k Supes2990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Stranger Things kulcstartó - Stuck in the UpSide Down1490Kosárba

The Boys bögre - Butcher2990Kosárba

Stranger Things bögre - Upside Down4990Kosárba

Stranger Things bögre - fehér3990Kosárba

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Strong 4G LTE Router 300 (4GROUTER300)

25 990 Ft

Kosárba

25 990 Ft
blank

4G LTE Router 300 4G LTE Router 300 Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú… tovább »

25 990 Ft

Kosárba

- 4G LTE internet kapcsolatát bárhol - Helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - 2db SIM kártya adapter (A SIM-kártya nincs benne) - Internet kapcsolat bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel - 2db leszerelhető külső antenna a jobb 4G LTE teljesítményért - 4x Ethernet LAN port a vezetékes csatlakozáshoz az internetre

Strong 4G LTE Router 300M (4GROUTER300M)

22 990 Ft

Kosárba

22 990 Ft
blank

Strong 4G LTE Router 300M     Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú internet… tovább »

22 990 Ft

Kosárba

- Ossza meg a 4G LTE internet kapcsolatát bárhol, bármelyik vezetékes vagy Wi-Fi eszközével - Rendkívül kompakt és elegáns kialakítás - Akár további beállítások nélkül is használhatja: Csak helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - Szolgáltató független termék, hogy mindig kihasználhassa a szolgáltatók legjobb ajánlatait. - 1x Nano-mikro SIM-kártya adapter bármilyen típusú SIM-kártyához - 1x Ethernet port bármilyen vezetékes eszköz internethez történő csatlakoztatásához - 2x levehető külső antenna SMA csatlakozókkal a jobb 4G LTE teljesítmény érdekében - Ossza meg az internet kapcsolatát bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel

Kacsolódó cikkek

×
blank