A Kepler tulajdonosokat sem hagyja cserben a cég.

Az Nvidia már viszonylag régen, tavaly nyáron jelezte, hogy 2021 októberében megszűnik a Kepler (GTX 600/700, első Titan) architektúra támogatása. Az akkor kiadott driver továbbra is szépen működni fog hosszú ideig, ám fejlesztéseket már nem érdemes várniuk a régi kártyák tulajdonosainak. Épp ezért is volt meglepő, hogy augusztus első hetében a májusi drivert követően ismételten megjelent egy új Nvidia driver, mely támogatja a 600/700-as VGA-kat.

Ezúttal sem véletlen az időzítés, több fontos javítást tartalmaz a friss illesztőprogram!

Az Nvidia hivatalos információkat is megosztott, melyben kifejtették, hogy rengeteg sebezhetőséget foltoztak be a driver kiadásával. Ezek nagy része 7-es szintnél (a 10-ből) nagyobb biztonsági fenyegetéssel rendelkezett, így kénytelenek voltak a régi kártyák tulajdonosai számára is megoldást szolgáltatni.

A modern kártyák csak jövő héten kapják meg a friss drivert

A GTX 600 előtti szériák tulajdonosaira már nem gondolt az óriáscég, ám azokból meglehetősen keveset találunk a mindennapi munkára, játékra alkalmas gépekben, így érthető volt a virtuális vonal meghúzása. A driver a 473.81-es buildszámot viseli és Windows 11 támogatásban is részesült.

Amennyiben Kepler kártyával rendelkezel, akkor innen töltheted le a fentebb megnevezett illesztőprogramot. Újabb kártyák esetében meg kell várnunk a jövő héten esedékes drivert, hogy teljes biztonságban tudhassuk számítógépünket. Amennyiben a fentiekhez hasonló sebezhetőségek nem kerülnek napvilágra, akkor ez volt az utolsó driver, melyet a Kepler tulajdonosok megkaptak a zöld óriástól. Legközelebb a Maxwell (GTX 900) tulajdonosoktól búcsúzunk majd el, ám arra még hosszú éveket kell várnunk.

Forrás: Reddit/Nvidia

Neked melyik van? – Ezek a legnépszerűbb streaming-szolgáltátások Magyarországon

https://leet.hu/california-access/

×