A Blizzard kultikus játékának spin-offja lett volna, egy másik idősíkon. Ennél többet már nem tudunk meg, mert a gyártók pénzügyi vitába keveredtek.

Az a rohadt pénz: az Activision Blizzard és a fejlesztésbe beszálló kínai NetEase nem tudtak megegyezni bizonyos anyagi feltételekben, ezért hivatalosan is eldőlt, hogy

három év megfeszített munkája és rajongók millióinak bepörgetése után leállítják a World of Warcraft mobil változatának építését.

A Bloomberg szerint a kínaiak – amint megszületett a döntés – rögtön feloszlatták a játékon dolgozó százfős csapatot, és jó részük ezzel a munkáját is elveszítette, hiszen csak néhányan kaptak más feladatot a cégen belül.

Forrás: Blizzard

Csak elejtett információkat ismerünk az ügyről: egy bennfentes azt közölte, hogy a felek nem tudtak megegyezni az anyagi feltételekben. Ez némileg bizonytalanná teszi a Blizzard és a második számú kínai játékóriás közötti együttműködést is, hiszen a hangcsou-i NetEase a World of Warcraft és más Blizzard márkák hivatalos kiadója Kínában, sőt, társalkotója a nemrég megjelent Diablo Immortalnak, ami a játékon belüli vásárlásokat ért kritikák ellenére elég szépen fial.

Bontjuk a popcorn-t, mert ebből még csúnya botrány lesz… És van további előzménye is:

Itt a vége: A Blizzard leáll a Heroes of the Storm fejlesztésével

 

https://leet.hu/jbl-bt/

×