Nem egyszerű együttműködésről beszélhetünk.

Azt már régóta tudjuk, hogy a Fortnite x Dragon Ball együttműködés sokkal több lehet a skinek Item Shop megérkezésénél. Papíron több mint 7 heti küldetéssel, saját menüponttal, illetve természetesen végtelen kozmetikai tárggyal kecsegtet a kollaboráció. Az elmúlt időszakban az is napvilágra került, hogy „Kamehameha” néven egy Mythic fegyver / képesség is a Fortnite része lesz majd. Úgy tűnik, hogy a játékmenetre is komoly hatással lesz majd a Dragon Ball világa. Ha ez nem lenne elég, akkor pár napja egy újabb tárgy nyomaira bukkantak a Fortnite adatbányászai.

Stamina-val bővülhet a játék amúgy sem szegényes felhozatala!

 

A consumable tárgy kódneve a fentebb említett semmitmondó Stamina, feltehetőleg az élesítés után hangzatosabb néven találhatjuk majd meg. Nagy az esély rá, hogy valamilyen kapszula formátumot takar, nem véletlen a fenti kép HYPEX tweetjében. A rendelkezésre álló információk alapján a játékosok mozgására lesz majd hatással valamilyen szinten és az is biztos, hogy használata közben nem használhatjuk sem a gejzíreket, sem pedig a vadon élő állatokat.

Két hétig még nem érkezik frissítés, így a Dragon Ball korszak legvalószínűbb kezdési időpontja augusztus 16. vagy 17. lehet. Ekkorra már a kozmetikai tárgyak és az összes, fentebb említett újdonság is megérkezhet a Fortnite fájljaiba. A hivatalos bejelentésig érdemes megfelelő körültekintéssel kezelni a leakeket, ám a fájlok ritkán hazudnak.

Ezekre őrülten rápörögtek a magyarok, így csökkentik a rezsit

https://leet.hu/california-access/

×