Ahogy Zsoze visszatért a Twitchre, úgy felkavaródott a top streamerek állóvize, hogy már nem a TheVR a legnézettebb magyar csatorna a platformon.

Rég volt már akkora mozgolódás a magyar ajkú Twitchen, mint most júliusban. A nyári kánikulában Zsozeatya fűtötte fel leginkább a hangulatot, aki hosszú idő után visszatért a platformra, még ha csak néhány óra és pár stream erejére is. A legnagyobb meglepetést azonban nem is ő, hanem a TheVR szolgáltatta, ami emberemlékezet óta a legnézettebb magyar nyelvű Twitch-csatorna. Ez azonban – a legnagyobb meglepetésünkre – most megváltozott.

A trónfosztó személyén pedig ugyancsak tátjuk a szánkat, hiszen hiába ő is a legnépszerűbb tartalomgyártók táborát erősíti, jellemzően „csak” a top10 erős középmezőnyében találkozhattunk vele. Nerdhub sikerét azonban aligha lehetne vitatni, hiszen egészen elképesztő mennyiségű munkát rakott a magyar Twitch-történelmi előzésbe.

De nem ő az egyetlen hirtelen megtáltosodott streamer a júliusi Twitchen. A tízekbe újoncként becsatlakozott például Jordanfaki, aki láthatólag a KriszhAdvice után keletkezett Fortnite-os űrt hivatott betölteni. Ugyancsak újonc a nézettségi listán RizzA87, aki a GTA V-tel dolgozta be magát a legnagyobbak közé. Mellettük nagyot ment a hónapban TsBlackii is, aki League of Legends tudását épp Koreában csiszolgatja. Mindenképpen meg kell említenünk Mirageputo_-t, akit olyan sokan néztek, hogy négy helyet is javított a megtekintett órákat összegző listán.

Elképesztő és egészen izgalmas hónap volt a július, érdemes hát közelebbről is belekukkantani.

A magyar tartalomgyártók például júliusban sokkal többet dolgoztak, mint korábban, egészen konkrétan több mint 7600 órával volt több élő adás, mint júniusban. Ez azt jelenti, hogy 183.212 órát streamelt összesen a magyar közeg, ami nagyjából 14.770 aktív csatornát és több mint 66.500 adást jelentett. Ez átlagosan több csatornát is jelentett, a SullyGnome statisztikái szerint legalábbis tizeneggyel volt több az egy időben élő adásban lévő csatornák száma.

Ki volt a legdolgosabb mind közül?

Nos, az élen egy július 1-én létrehozott kifejezetten furcsa, emm_jay_1 nevű csatorna áll, amin tulajdonképpen non-stop szerencsejáték megy. Ez valószínűleg egy kamu profil, ugyanis a csatorna leírása, illetve az adások címe is tele van helyesírási hibákkal, bár nem is ez a legfurább. A streamek sarkában ugyanis egy gépi hangon beszélő animált malacot láthatunk, ami olyan mondatokat puffogtat félkarú rablózások közepette, mint hogy „25 éves vagyok”, vagy „milyen idő van”.

A második helyen az illegális, jogvédett tartalmakat ~ filmeket streamelő 1odie1 áll, amit nagy csoda, hogy még nem szúrt ki és lőtt le a Twitch.

A harmadik legtöbbet dolgozó csatorna végre egy valódi tartalomgyártó, azaz Nerdhub, aki szemmel láthatólag kő keményen megdolgozott a sikerért. A streamer összesen 366 órán keresztül volt élő adásban, aminek nagy részét beszélgetős műsorokkal töltötte ki, ami mellett még pörgött nála a Fall Guys, a Cuphead, a TFT, az I’m Only Sleeping, a The Quarry, egy kis Raft, Valorant és Among Us is.

A legtöbbet dolgozó streamerek top10-es listája egyébként 261 munkaórától indul, ami azért is elképesztő, mert egy átlagos 8 órás munkával egy hónapra 160 órát melózik egy ember. Ők ezt fejelték meg minimum 100 órával, de még ettől is durvább számokat láthatunk feljebb. applebr1nger és Gyilokeu például 311-310 órán keresztül szórakoztatták a közönségüket, de a többiek sem totojáztak az átlagosan 270-280 munkaórával.

A legnagyobb átalakulás azonban a legnagyobb streamereket tömörítő össznézettségi listán történt, amit nagyon, de tényleg nagyon hosszú idő után már nem a TheVR-os srácok vezetnek. Ez persze egyáltalán nem az ő saruk, és bár a TwitchTracker és a SullyGnome adatai alapján valamennyi csökkentést tapasztalhatunk náluk az előző időszakhoz képest, a kötelező 249-243 ezres óraszámot azért papírforma szerint hozták, amivel még így is bőven átlag felettinek mondhatók.

Nerdhub – Vendel azonban olyan bőszen dolgozott, hogy képes volt leelőzni őket.

Bár a statisztikai oldalak eltérő óraszámokat mutatnak, az biztos, hogy több mint kétszer annyi megtekintett órát hoztak neki össze a nézők, mint a TheVR-nak. Ez egészen pontosan 540-580.000 órát jelent, ilyen magas nézettséget pedig nagyon ritkán látni a Twitch magyar tájékán.

Mondjuk olyat se csináltak még sokan, amit Vendel kieszelt, aki egy olyan subathont indított el még július közepén, ami még mindig tart. Ennek a lényege tulajdonképpen annyi, hogy az új feliratkozók után X perccel meghosszabbítja az adást. Nos, ebből jelenleg még 230+ óra van hátra, ami egészen elképesztő mennyiségű embert szögez a képernyők elé.

A harmadik legtöbbet nézett magyar streamer szokás szerint ezúttal is Nessaj, akit kb. 150.000 órán keresztül néztek a lelkes pingvinjei. Erre pedig joggal lehet büszke a videós, ugyanis ez 40%-kal jobb eredmény, mint az előző hónapban, amikor 100.000 megtekintett órával a második lett.

Harmadiknak Mirageputo_ érkezett meg nagy bőszen, aki 261 órányi élőből körülbelül 230-at a Forma 1 játékkal töltötte. Nos, úgy tűnik, hogy nagyon megérte, ugyanis nemcsak a Hungaroring-futamra, hanem rá is kíváncsiak voltak. Júliusban 114.000 órán keresztül nézték a virtuális versenyeit.

Őt követi szorosan a Dél-Koreába egy hónapra kiutazó, koreai LoL-szerveren szerencsét próbáló TsBlackii, akinek nemcsak a játékának, hanem a nézettségének is kifejezetten jót tesz az Unibet Korea Climb. Legalábbis erről árulkodnak a számadatok, melyek szerint a LoL streamer nézettsége 77 százalékkal megugrott júliusban.

Hatodiknak az előző hónap harmadika, Ruben futott be, akit ugyan többen néztek júliusban, mint júniusban, de ez most „csak” a középmezőnyhöz volt elég. Tőle nem sokkal lemaradva eazyke, majd az újoncok: RizzA87 és Jordanfaki következnek, a sort pedig a sokat rontó AdamKissAK zárja.

Adásonkénti átlagos nézőszámban viszont még mindig veretlen a TheVR.

A TT szerint legalábbis, míg a SullyGnome mérése a visszatérő Zsozeatyát hozza ki győztesnek. Ez azonban nemcsak azt jelenti, hogy a TheVR és Zsoze nagyjából fej-fej mellett voltak az átlagos szempárt tekintve, hanem azt is, hogy az atyára a Facebooktól picit elkószálva is nagyon sokan kíváncsiak.

Ez egyébként a TheVR esetében 2200-2400 átlagos nézőt jelent, viszont ők jelentősen többet, több mint száz órát streameltek, mint Zsoze, aki hasonló számokat 12 óra alatt villantott. Bár megkockáztatom, hogy ez az arány tízszer ennyi streamelt óra után sem változna szignifikánsan.

Sőt! Zsozera voltak kíváncsiak a legtöbben júliusban a magyar Twitchen, ami 4200-nál is több egyidejű nézőt jelent.

A dobogó harmadik fokára ismét Nessaj állhat, akit júliusban jellemzően 1900-an néztek. A Nerdhubos subathonra is kifejezetten sokan kíváncsiak, ugyanis 1600-an nézik átlagosan, de volt már olyan is, amikor közel 4000-en csekkolták le őt. Ezen a téren egyébként TsBlackii és Ruben is remekel, akik átlagosan 1000-nél is több nézőt szórakoztattak a hónapban.

Az átlagos nézőszámot mérő listára egyébként nyolcadikként visszakerült a Kókuszcsoport ~ Fókuszcsoport is, nem is akárhogy. Ádámot júliusban átlagosan 620-650-en nézték a Twitchen, ami több mint 30%-os javulás a korábbi időszakhoz képest, ami kifejezetten remek eredmény. A Kókuszcsoport nem mellesleg 24 órán keresztül volt élőben, és Zsoze, TsBlackii, illetve Nerdhub mellett ő is minden mért statisztikában jelentősen javult.

A legnagyobb tömeg tehát Zsoze streamje alatt verődött össze, Nerdhub Vendel subathonjára is sokan kíváncsiak, harmadikként a TheVR-t láthatjuk plusz-mínusz 3800 nézővel, de Nessaj és Jordanfaki sem panaszkodhat.

A júliusi statisztikák egészen elképesztő pezsgést mutatnak, ami abszolút megfelel a valóságnak. Nem túl gyakran látjuk ugyanis a második-harmadik helyeken az ország legnagyobb tartalomgyártóiként is ismert TheVR-os srácokat, ami mellett Zsozé is alaposan felkavarta az állóvizet.

Ugyanakkor jó újabb arcokat is látni a legjobbakat tömörítő listákon, reméljük, hogy még többször fogunk majd találkozni a játékokra specializálódott Jordanfaki és RizzA87 párossal. Ami viszont egészen érdekes, hogy a top10-es statok között nem találunk egyetlen hölgyet sem, csupán a streamelt óraszámok között fedezhetjük fel The Old Lady-t.

Hogy ennek pontosan mi lehet az oka, azzal egy külön cikket is meg lehetne tölteni, mindenesetre bőven akadnak figyelemre érdemes tehetséges streamer lányok is a Twitch magyar palettáján. Reméljük hamarosan velük is találkozhatunk majd.

Te kiket néztél júliusban? Ki a kedvenc streamered?

Na és ezt már olvastad?

Most jön a neheze: Blackii elérte a Diamondot

 

 

×