Íme az összes mozis premier, amire jegyet válthatsz az augusztusi hónapban.

Ugyan egyre több a streaming szolgáltatás hazánkban is, melyekre egyre-másra érkeznek a remek filmek és sorozatok, azért bőven van okunk néhanapján a moziba is ellátogatni.

Augusztusban például egy csomó olyan premier lesz, amire érdemes lehet jegyet váltani, kínálatban pedig egyáltalán nem lesz hiány. Ezúttal ugyan egyetlen szuperhős sem ver bucira senkit, de még így is szinte minden hétre jut egy-egy arra érdemes film, függően attól, hogy a vígjátékokat, akciófilmeket, animációs történeteket, életrajzi, vagy esetleg a művészfilmeket kedveljük. Ezekből ugyanis mind lesz az utolsó nyári hónapban.

Augusztus legnagyobb premierjének talán Brad Pitt legújabb, teljesen agyament moziját, a Gyilkos járatot nevezhetjük meg, amit a Deadpool 2 rendezőjével hozott tető alá. De az sem lesz semmi, ahogyan Idris Elba a lányait védelmezve pofozkodik egy oroszlánnal, ha pedig rajongunk a fociért, akkor a Nevem Zlatan lesz a legjobb választás. Persze ezek mellett is bőven van miből csemegézni, ezért egy szép nagy csokorba szedtük 2022 augusztusának összes mozis premierjét.

Augusztus 4.

Gyilkos járat: 

Aki egyszer a bűn útjára lép, az nem szállhat ki többet. Ladybug (Brad Pitt) megpróbálta letenni a fegyvert, és nem sikerült. Újabb megbízást kap titokzatos főnökétől (Sandra Bullock), és újra munkába kell állnia. Ezúttal egy aktatáskát kell megszereznie bármi áron. Mindegy hányan halnak meg érte.A táska az óránként több száz kilométeres sebességgel haladó japán szupervonaton utazik. Ladybug felszáll, egyszerű, tiszta munkára számít, és rájön, mennyire kellemetlen, ha nincs kiszállás. Mert a vonaton vannak még néhányan, akik a) a táskával b) vele c) valami egészen mással akarnak valamit, ami őrült, kiszámíthatatlan és kegyetlen. Bérgyilkosok, bosszúállók, simlisek és rablók küzdenek egymással először óvatosan azután egyre vadabbul. És nincs kiszállás. Mert a vonat száguld tovább.

 

Együtt kezdtük:

Érettségi, egy nagy buli, aztán jó időre csá mindenkinek! A 12. c tagjai közt voltak, akik jártak egymással, meg akadtak köztük jó haverok is, de tíz éven át alig találkoztak. Aztán az egyikük esküvőjének alkalmából a régi spanok, ellenségek és szerelmek (akik megvoltak, és akik nem jöttek össze) újra együtt töltenek egy hétvégét egy balatoni panzióban.

Persze semmi sem úgy sikerül, ahogy tervezték. Mert egy ilyen nagy újratalálkozás pont arra jó, hogy kitörjön pár botrány, elcsábítsanak néhány hű szerelmest, elsüssenek egy csomó jó poént, hazudjanak, őszinték legyenek, dumáljanak, igyanak, aztán kezdjék elölről az egészet.

Lehet, hogy eltelt tíz év, de a 12. c tagjai nem komolyodtak meg, és úgy tűnik, nem is terveznek ilyesmit.

Augusztus 11.

Fenevad:

Ha zörög a bokor, akkor ott néha tényleg egy szörnyeteg lapul…

Idris Elba (Hobbs & Shaw, Thor, Öngyilkos osztag) a főszereplője ennek a lélegzetelállítóan izgalmas új thrillernek, amely egy apáról és két tinédzser lányáról szól, akikre egy hatalmas, magányos oroszlán vadászik, aki be akarja bizonyítani, hogy a szavannán csak egy csúcsragadozó létezhet.

Elba Dr. Nate Samuelst, a nemrég megözvegyült férjet alakítja, aki visszatér Dél-Afrikába, ahol megismerte feleségét. Ezt az utat régóta tervezték, ám Nate most feleség nélkül, a lányaival megy a vadrezervátumba. Ám ami lélekgyógyító utazásnak indult, a túlélésért folytatott félelmetes küzdelemmé válik, amikor egy oroszlán, vérszomjas orvvadászok portyázása elől menekülve minden embert ellenségnek tekint, és vadászni kezd rájuk…

 

Svindler:

Paul Schrader harmincéves korára megírta a Taxisofőrt. Martin Scorsese remeke az elsőszámú mű, amit a nevéhez kötünk. Mentora és barátja Scorsese producersége alatt készítette el önáló filmjét. William Tell (Oscar Isaac) börtönviselt ex-katonaként kártyázással keresi a kenyerét. Tellnek nincsenek céljai, azt állítja, hogy csupán szeret játszani – a felfokozott, mégis egyhangú élete viszont magasabb szintre lép, amikor egy ambiciózus nő (Tiffany Haddish) pókerturnéra nevezi be, miközben egy bosszúszomjas kölyök, Cirk (Tye Sheridan) is mellé csapódik. A The Card Counter egyszerre sportfilm, road movie, buddy movie és bosszúfilm, miközben az iraki háborús bűnökön keresztül a poszttraumás stressz és a társadalomkritika, illetve az elmaradhatatlan szerelmi szál is beleszövődik.

 

Mia és én: Szintópia hőse:

Mia varázskönyve egy csodálatos világot rejt. Egy nap a lány Szintópiában találja magát, ahol különleges lényekkel találkozik. Mia is tündérré változik és barátaival összefog, hogy megmentsék Szintópiát a gonosz uralma alól. Minden reményük a nagy és erős Vihar Unikornis.

 

Családból is megárt a sok 2: Irány Portugália

Marilou és Philippe végre nyugdíjas, és a hírek szerint a portugál álomház is kész. A család elindul Portugáliába, ám amikor megérkeznek a lakóparkba, az álmok helyett egy félkész épület és az udvaron egy szamár várja őket. A befejezetlen ingatlant egy lelkes, de franciául alig tudó kivitelező csinálgatja, miközben a család megtakarításának elúszását, álmaik szertefoszlását látja a csacsi árnyékában. A portugál kalandok azonban ezzel még nem érnek véget: Marilou és Philippe egyszerre igyekszik vigyázni az unokákra, és a csacsira, befejezni a házat és megbirkózni a portugál kultúra és társadalom sajátosságaival.

Augusztus 18.

Nem

Az Oscar-díjas Jordan Peele szétszedte és újraértelmezte a modern horrort a Tűnj el! és a Mi című filmjeivel. Most a nyári mozi fogalmát gondolta újra az új pop-rémálommal, a NEM nagyívű horrorjával.

A főszereplő újfent Daniel Kaluuya (Tűnj el!, Judás és a Fekete Messiás), hozzá csatlakozik Keke Palmer (A Wall Street pillangói, Alice) és az Oscar-jelölt Steven Yeun (Minari, Okja), akik annak a kaliforniai szurdoknak a lakói, amely tanúja egy hátborzongató felfedezésnek.

 

Született hazudozó

Jérome megrögzött hazudozó. Nem kímél senkit a füllentéseivel, nem érdekli, milyen zűröket hagy maga után. Egy napon azonban gyökeres fordulatot vesz az élete. Minden hazugsága valósággá válik és ezzel kezdetét veszi egy igazán őrületes nap.

 

Ahol a folyami rákok énekelnek

Egy kislány él egyedül a mocsárban. A családja elhagyta, ő kitanulja, hogyan maradhat életben, és nagy nehezen egyedül is boldogul. És boldog. Kivéve akkor, amikor be kell mennie a közeli kisvárosba: mert ott gúnyolják, kinevetik és félnek tőle. És ő is szívesebben választja a magányt.

De felnő, gyönyörű, titokzatos, rejtőzködő lány lesz belőle, és eljön számára a szerelem ideje – amikor azonban az egyik srác, aki udvarolt neki, meghal, mindenki egyértelműnek tartja, hogy ő lehet a gyilkos.Mi tehet a magányos lápi lány? Azt amit mindig csinált a mocsárban: beleolvad a természetbe, menekül, bujkál és berendezkedik a túlélésre.

 

Nevem Zlatan

Zlatan Ibrahimovic balkáni bevándorlók gyermekeként született Svédországban. Nehéz gyerekkora ellenére Svédország egyik legsikeresebb focistájává vált. A sikerek eléréséhez Zlatannak sok kihívással kellett szembenéznie, a focipályán és a magánéletében egyaránt. A világhírű focista karrierjének fontos állomásait érinti az alkotás a svéd indulástól az Ajaxon át az olasz sikerekig.

A Nevem Zlatan a világhírű focista életét és kihívásait mutatja be, így nem csupán a focirajongóknak számára szórakoztató megnézni. A film forgatókönyve David Lagercrantz svéd író sikerkönyve alapján íródott. Az életrajzi film érdekessége, hogy Ibrahimovic karrierje az alkotás bemutatásával egy időben még mindig tart. A Nevem Zlatan a focista elismerését is kivívta

 

Augusztus 25.

Miután boldogok leszünk

Tessa többé már nem az az aranyos és ártatlan teremtés, akit Hardin annak idején megismert. A lány már képes megérteni a fiúban forró indulatok természetét, ezért ő az egyetlen, aki képes őt kordában tartani, de még Tessa is döbbenten szembesül mindazzal a keserűséggel, ami előtör Hardinból, mikor felszínre kerülnek tragikus múltjának elfeledett, sötét részletei. Ami biztos, hogy Hardinnak szüksége van a lányra, de az igazi kérdés az, hogy vajon ez fordítva is így van? Meddig mehet el Tessa anélkül, hogy feláldozná önmagát a szerelemért? A világhírű Miután-filmsorozat negyedik, egyben befejező részében választ kapunk minden kérdésünkre.

 

Rosszkor, rossz helyen

Egy kisvárosi bűnöző megpróbálja megöletni az egykori helyi rendőrfőnököt, mielőtt az tanúskodna ellene. A biztonsági őrként dolgozó férfival azonban nem is olyan könnyű elbánni, mint gondolták, ezért a családját is fenyegetni kezdik. Amikor az ügy személyessé válik, semmi sem állíthatja meg a törvény egykori őrét, hogy családja védelmében elégtételt vegyen és szembeszálljon a túlerővel.

A Rosszkor, rossz helyen főszereplője a hollywoodi akciófilmek korszakos sztárja, Bruce Willis. A színész évtizedeken keresztül a legnagyobb kasszasikerekben szerepelt (Drágán add az életed-sorozat, Armageddon, Hatodik érzék, Ponyvaregény), most visszatért a műfajhoz, amiben a legnagyobb sikereit érte el. A film producerei készítették mások mellett a többszörös Oscar-jelölt Az ír és az Oscar-jelölt A túlélő című sikerfilmeket. A Rosszkor, rossz helyen rendezője, Mike Burns második alkalommal dolgozik együtt Bruce Willis-szel (Gyilkos ösvény). A korábban zeneszerzőként, zenei segítőként is dolgozó Burns olyan alkotásokban működött közre, mint a Gotti, vagy a Szupercella 2: Hades.

 

Szia, Életem!

A fantasy elemekkel dúsított, egyedi vígjáték egy népszerű, de ihlethiányos írónak – Thuróczy Szabolcs alakításában – és sosem látott kisfiának nem várt találkozásáról szól. A hirtelen nyakukba szakadt, kényszerű együttlét fordulatos, vidám és érzelmes története a fiú fantáziájának köszönhetően átlépi a valóság kereteit is.

Tomboló Blöki

Vacak, az ebadta szamurájnak áll, méghozzá egy macskákkal teli távoli vidéken. És mint mindannyian tudjuk, a cicák nagyon nem bírják a kutyákat… Oltári kalandok, fantasztikus látvány, megannyi nevetés, és sok-sok izgalom várja az egész családot. A TOMBOLÓ BLÖKI augusztus 25-től a mozikban!

Leány gyöngy fülbevalóval és más kincsek Hollandiából

Johannis Vermeer „Leány gyöngy fülbevalóval” című munkája egyike a legismertebb festményeknek a művészettörténetben. Legutolsó világkörüli útja során is kígyózó sorok vártak arra, hogy akár csak egy rövid pillantást vethessenek nagyszerű szépségére – Japánban 1,2 millió érdeklődő látta a kiállítást. Ennek ellenére a festményt még mindig titkok övezik. A dokumentumfilm e rejtélyek nyomába ered. Ki volt a lány? Miért és hogyan festették le? Miért áll olyan nagy tiszteletben? Világkörüli útja után a “Leány gyöngy fülbevalóval” visszatért Hágába a Mauritshuisba, melynek felújítását épp a forgatás előtt fejezték be, hogy fény derüljön a körülötte lengő titkokra.

Te melyik filmre váltasz jegyet?

A Netflix újdonságairól sem érdemes megfeledkezni:

Szép kínálat – Íme az összes film és sorozat, ami augusztusban jön a Netflixre

 

https://leet.hu/akcios-szoftverek/

×