Gaming

A Bungie szerint nagyon jó üzlet pereskedni a csalókkal és a toxikus játékosokkal

Amíg a legendás játékairól neves stúdió, a Bungie éppen bíróságra rángat egy toxikus Destiny csalót, aki az irodájuk felgyújtásával is fenyegetőzött, addig a vállalat ügyvédje szerint az ilyen alakok kipurgálása a közösségből nemcsak helyes dolog, hanem még jó üzlet is.

A Bungie jogtanácsosa, Don McGowan az Axiosnak fejtette ki a véleményét arról, hogy a vállalat miért lép fel játékfejlesztőtől elég szokatlan módon a közösségben elkövetett zaklatásokkal és visszaélésekkel szemben. Vagyis miért citálják bíróságra a toxikus alakokat. Ekkor jegyezte meg, hogy az ilyen közösségeket bomlasztó egyének elleni keresztes hadjárat a cég számára egy jó, azaz megtérülő üzlet.

„A toxikus [mérgező] szereplők megtűrése sok olyan embert üldöz el, akik szimplán csak élvezni szerenék a termékeinket” – magyarázza McGowan. Szerinte ezért, vagyis a játékosok megtartása miatt jó biznisz így fellépni.

McGowan kitért még a zaklatások közelmúltbeli hullámára is, ami miatt a Bungie-nál úgy döntöttek, hogy csökkentik a játékosokkal való kommunikációt. Az ilyen toxikus személyek ugyanis valódi fenyegetésekkel bombázták a fejlesztőket és a játékosokat egyaránt, amit a közösségi menedzser szerint (jobb félni, mint megijedni alapon) komolyan is vesznek.

McGowan szerint nemcsak az igazi játékosok kerülik el a zaklatással és csalással sújtott közösségeket, hanem az alkalmazottaknak is nehéz a munkájukat végezni, ha folyamatosan fenyegetik őket és gyalázkodnak velük szemben. Ezért a csalók és a toxikus figurák beperlése egy „stratégiai lépés” része, mivel a ezek a problémák jelentős mértékben rontják a valódi, tisztes játékosok élményét.

A Bungie ezért is döntött úgy, hogy ha kell, akkor bármit megtesz a játékosok és a dolgozóik megvédése érdekében. Erre egy ékes példa a csalók ellen indított, frissen rendezett 13,5 millió dolláros per, illetve az év elején indított 7,6 millió dolláros per, amit egy, a Bungie nevében a Destiny 2 videósok ellen közel száz szerzői jogot követelő csaló ellen indított. Ez utóbbi margóján a stúdió külön megjegyezte, hogy mostantól súlyos következmények várnak mindazokra, akik a Bungie közösségét támadják és/vagy bomlasztják.

Na és ezt olvastad már?

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Őrült jó új játékokat kapnak a Game Pass-előfizetők a következő hetekben

Bódi Dániel 2024.02.20. - Hiába nincs érdemi kihívója a Game Pass játékszolgáltatásnak, a Microsoft egyáltalán…

2 óra telt el azóta...

Miért jelenik meg egyre több sz@r állapotú AAA-s játék?

Ű Bódi Dániel 2024.02.20. - A Batman Arkham-széria után legalább akkora rajongás és tisztelet alakult…

3 óra telt el azóta...

A MOUZ simán lejutott a CS2 Majorre, biztosan érkeznek a torzsi matricák

2024.02.20. -  A Valve 2023 márciusában jelentette be, hogy érkezik a soron következő Counter-Strike. A…

4 óra telt el azóta...

A Modern Warfare 2 egykori kedvence ismét pirít Warzone-ban is

2024.02.20. - A december hatodikai Warzone és Modern Warfare III integráció után egy dolgot biztosan…

4 óra telt el azóta...

Imádják az iPhone-t, az Apple már Európában is átvette a hatalmat

2024.02.20. - Manapság, két nagy oldalra bonthatjuk fel a mobiltelefonos felhasználókat. Az egyik tábor az…

4 óra telt el azóta...

Új verziót kapott az egyik legjobb CPU hűtő, pofátlanul jó áron vihető most

2024.02.20. - Manapság két táborra lehet felosztani a PC-s felhasználókat. Az egyik tábor a hagyományos,…

4 óra telt el azóta...