A kínai űrügynökségnek ezt zsinórban harmadjára sikerült összehoznia.

Július 24-én jelentették, hogy egy újabb kínai Hosszú Menetelés 5B típusú hordozórakéta vált teljesen irányíthatatlanná, ami néhány kör után újfent visszazuhan a bolygóra. Hasonló történt 2021 májusában, amikor szintén egy kínai rakéta tért vissza ugyanilyen körülmények között, de év elején az Angara A5-ös nehéz hordozó is pont így járt egy tesztrepülés során.

A rebellis  21 tonnás rakétát vasárnap lőtték fel, hogy laboratóriumi modult szállítson a gőzerővel készülő Tiangong (Mennyei Palota) nevű kínai űrállomásra. Nem sokkal ezután közölte Kína és a NASA, hogy a hordozó irányíthatatlanná vált, bár a visszazuhanása nem jelent kockázatot, az ugyanis várhatóan lakatlan területen, nagy eséllyel az óceánba csapódik. Ugyanakkor többen nem vetették el, hogy a légkörben széthulló rakéta néhány darabja lakott terület fölé száll – mint ahogyan 2020 májusában is történt, amikor afrikai, elefántcsontparti házakban landolt.

Az elszabadult rakéta a mai napon, július 31-én lépett a légkörbe. A legtöbb alkatrész elégett ugyan, de így is számos darab az Indiai- és a Csendes-óceánban, Borneónál és a Fülöp-szigeteknél csapódott be.

A Nasa korábban arra szólította fel a kínai űrügynökséget, hogy a rakétáit lehetőleg úgy tervezze meg, hogy a nemzetközi normáknak megfelelően kisebb darabokra essenek szét a visszatéréskor. Ez láthatólag meg is történt, mindez ugyanakkor komoly problémákat is felvet a visszatérő űrszeméttel kapcsolatban, melyek tulajdonképpen következmények nélkül alámerülhetnek az óceánokban, tengerekben.

via – BBC

Ezt olvastad már?

Horrorbaleset: Halálra gázolt egy motorost egy Autopilotban száguldó Tesla

 

https://leet.hu/jbl-bt/

×