Eddie és a Metallica végre közösen is eljátszhatták a Master of Puppets című demodenevér csalogató számot.

Amikor a Stranger Things negyedik, és sokak szerint az eddigi évada május végén elkezdte meghódítani a világot, senki sem gondolta volna, hogy az egyik új karakter lesz a nézők egyik, ha nem a legnagyobb kedvence.

Pedig a Pokoltűz Klubjának vezetője, Eddie Munson az első két részben még nem feltétlenül volt az a figura, akiért rajongani szokás, de ahogyan egyre jobban megismertük, úgy kezdtünk hozzá kötődni, mint bármelyik másik hawkinsi hőshöz. Ezért is ütött olyan nagyot, amikor lenyomta a népszerű sorozat egyik legmenőbb, majd leghősiesebb jelenetét, amikor Dustinnal önként vállalkozott a Demodenevérek figyelmének elterelésére.

Ez pedig a legmetálabb gitárszóló volt, amit Eddie valaha lenyomott, ami egyben a Stranger Things egyik legepikusabbja is lett.

Ehhez viszont tökéletes és odaillő szám is kellett, ezért is nagy szerencse, hogy van a világnak egy Metallicája, ami Master of Puppets című nótája mintha pontosan erre íródott volna. A jelenet egyszerűen fantasztikus volt, ami az Eddie-t alakító színészt, Joseph Quinnt azonnal a szupersztárok közé emelte.

Nos, most Eddie minden álma teljesülhetne, ha ő lenne Joseph Quinn, nem pedig fordítva, a színész ugyanis a chicagói Lollapalooza zenei fesztiválon becsatlakozott a legendás metálzenekarhoz. Quinn viszont nemcsak pacsizott James Hetfieldékkel, hanem egy könnyed csevejt követően jammeltek egy kicsit. Nyilván a Master of Puppetset választották, amit Quinn végre élőben és eljátszhatott, méghozzá a Metallica hangszerelésében.

Így ni:

Ha pedig Stranger Things, összeszedtük a 4. évad legjobb jeleneteit is:

Hát ez metál volt! – Ez a Stranger Things 4. évadának 5 legjobb jelenete

https://leet.hu/shop/newmerch/

×