Ezúttal sem úsztuk meg, rengeteg változtatást olvashatunk le.

Ahogy arra számítani lehetett, szerda délután a Warzone fejlesztői publikálták az utolsó hiányzó bejegyzést. Ebben a patch notes-ban a fegyverek negatív és pozitív változásait olvashatjuk le, a hibajavítások és néhány egyéb módosítás mellett. Az újdonságokon kívül talán ezt várták legjobban a játékosok, hiszen nagy mértékben befolyásolhatják az elkövetkezendő néhány hét játékmenetét.

Abban szinte biztosan lehettünk, hogy az NZ-41, H4 Blixen és Marco 5 hármasa nem ússza meg nerfek nélkül, de a többi fegyvert illetően maximum jósolgatásokba bocsátkoztak a legnagyobb leakerek is. A Raven munkatársai meglepően koraiak voltak, így Warzone Loadout, a nerfek és buffok nagy ismerője szinte a frissítéssel egy időben tudta publikálni a változások infógrafikáit. Több meglepetés erősítést is eszközöltek a programozók, így az átlaghoz képest nagyobb metaváltásnak lehetünk szemtanúi, főleg, ha ezúttal nem rontják el az értékek átírását.

Nézzük is, hogyan változnak a Warzone fegyverei a Season 4 Reloaded frissítés után!

AR

Jól látható, hogy csak az AR kategóriában is bőven 10 feletti változtatásról beszélhetünk. A frissítés legnagyobb elszenvedője a Bar és az KG M40 lehet majd, de az NZ-41 és az STG-44 is megkapta a neki járó nerfeket. Sebzésszorzók és távolságok is módosításra kerültek, így kritikusak lehetnek majd az első napok tesztjei, hogy megállapíthassuk mennyit is értek ezek. Sokan a Nikita AVT-t képzelték el az NZ-41 helyére, úgy tűnik a fejlesztők is ebbe az irányba haladnak, rengeteg buffot kapott a Volkkal együtt, ők lehetnek a kategória nyertesei.

SMG és Shotgun

A számítások itt sem tévedtek, mind a H4 Blixen, mind pedig a Marco 5 megkapta a neki járó nerfet. A pároshoz az Armaguerra is csatlakozott, ám jóval kevesebb módosítással. A kép jobb alsó sarkán felsorolt Shotgunok maximális sörétsebzése 26%-kal nőtt, így bizony ismét érdemes lehet majd a kezünkbe fogni őket. Az első kalkulálások alapján brutális sebzésosztásra lehetnek majd képesek, így a kisebb pályákon akár SMG-k helyett is bepakolhatjuk őket a loadoutba. Néhány Shotgun és SMG extra erősítést is kapott, talán az UZI-t és az MP5-öt érdemes kiemelnünk.

Sniper, Marksman, LMG, pisztolyok

Nem káprázik a szemünk, valóban csak erősítést kapott ez a kategória. Az LMG és Sniper fegyvereket túl gyengének érezték a fejlesztők, ezért volt szükség buffokra. Kiemelendő a vanguardos Kar98k, vagy épp az M1 Garand, de a Whitley rajongók is örülhetnek a változásokra. A K/D bajnok UGM 8 tovább erősödött, így könnyen lehet, hogy a legjobb öt közé is befér majd hamarosan, hiszen jelenleg sem gyenge.

A kiegészítők közül a Carver és az M1930 Strife Angled párosát emelhetjük ki, Recoil szinten kaptak gyengítést, így érdemes lehet majd megfontolni a használatukat a jövőben.

Fontos megemlíteni, hogy a Raven egy olyan funkciót tesztel a Warzone Season 4 Reloaded frissítés után, mely segít a játékosoknak a fegyverek kiválasztásánál. Egy Recommended felirat szerepel majd az ütős SMG, AR, Sniper és egyéb fegyverek mellett, ám természetesen ez sem kőbe vésett szabály, továbbra is maradhatunk az általunk preferált daraboknál.

A frissítés méretei: 

  • PlayStation 5:
    • 4.6 GB
  • PlayStation 4:
    • 4.6 GB
  • Xbox One Series X / S:
    • 4.5 GB
  • Xbox One:
    • 4.5 GB
  • PC:
    • 5.8 GB (Warzone)
    • 6.6 GB (Warzone és Modern Warfare®)

Jó szórakozást kívánunk!

Nem fogunk unatkozni – Mindent az este érkező Rebirth of the Dead Warzone játékmódról

https://leet.hu/jbl-bt/

×