A BlueTwelve Studios fejlesztői ugyanolyan megátalkodott geekek, mint amilyenek mi vagyunk, ezért nem átallottak egy csomó easter egget elrejteni a kedvenceikből a Stray-ben.

Kétségtelenül a Stray az utóbbi idők egyik legjobb és legegyedibb játéka, amiben egy végtelenül aranyos kóbor cicával és egy ugyancsak kedves robot társaságában kell kalandoznunk egy emberektől mentes cyberpunk világban. A Stray nyilván hatalmas siker lett, ami az emberek mellett még az állatokat is képes volt teljesen elvarázsolni.

A játék ugyan nem egy hosszú történetet dolgoz fel, hiszen 4-5 óra alatt simán a végére érhetünk, ugyanakkor ha mindent fel szeretnénk benne fedezni, akkor pár órával még könnyen kitolhatjuk a játékidőt. Ezt pedig érdemes is fontolóra venni, ugyanis olyan elrejtett utalásokba futhatunk bele, ami minden valamirevaló geek szívet megdobogtat.

Ezekből szedtük össze a legeslegjobbakat.

Stranger Things

Ez az utalás nem is nagyon van elrejtve, hiszen már rögtön az első épületbe betérve szembe jön velünk. A fejlesztők valószínűleg hozzánk hasonlóan imádják a Stranger Things-et, így nem voltak rest egy ikonikus jelenetét egy az egyben a játékba ültetni.

Ahogy betérünk az épületbe, villódzani kezdenek a tévék, majd a képernyőkön egy cicafej és egy „Follow me” felirat társaságában nyilak mutatják a követendő útvonalat. Ez pedig szinte rögtön egy égősorral folytatódik, aminek kigyúló fényei jelzik a helyes irányt – pont, mint a Stranger Things első évadában is láttuk, amikor az Átfordított világban ragadt Willel próbáltak kapcsolatot létesíteni.

Half Life

Ezt az easter egget már trükkösebb meglelni, de azért olyan sokat sem kell keresgélni utána. A Midtown nevű fejezetben ugyanis ha a metrókocsiban felkapcsoljuk a cicalámpát, akkor láthatjuk, hogy valaki az üléseken hagyott egy játékosok számára nagyon ismerős szerszámot, nevezetesen egy feszítővasat.

Ezt azért nagyon nehéz nem a Half Life előtti tisztelgésként értelmezni, hiszen Gordon Freeman az első és a második részben is egy metrókocsihoz hasonló tömegközlekedési eszközön kezdi a kalandját, aminek egy kultikus eleme a feszítővas.

Skyrim

A jelen állás szerint (vagyis eddig ennyit sikerült megtalálni) két elejtett utalás is akad a Stray-ben a mindenféle kiadást is megélt legendás Skyrimre.

Az egyikre a The Slums című fejezetben akadhatunk, ahol az egyik robot a piactér melletti szemétkupacok között kutat. Itt a Jenkins névre hallgató robot azt mondja: „“Some may call this junk. Me, I call them treasures.”, azaz „Valaki ezeket szemétnek tartja. Én viszont kincseknek.” Ez a Skyrim whiteruni kereskedőjére, Belathorra utal, aki pontosan ugyanezen a véleményen van.

A másodikat Midtownba érve találhatjuk meg, ha elég szemfülesek vagyunk. Az ételbódés részen magányosan üldögél egy Sojiro nevű robot, aki egy legendás Skyrim szöveget idéz – természetesen egy picit sajátos stílusban.

“I used to own a bar. It was the coziest place around here. Until I took a screwdriver in the knee, and it’s closed now.“ – magyarul: „Régebben volt egy bárom. Az volt a leghangulatosabb hely errefelé. Amíg egy csavarhúzóval térden nem találtak, és most már bezárt.”

Ez nem mellesleg egy dupla easter egg, a robotot ugyanis egészen véletlenül pont úgy hívják, mint a Persona 5 bártulajdonosát.

Vissza a jövőbe

Ezt az utalást látva valószínűleg mindenki azonnal a szívéhez kapott, de legalábbis biztos hogy nagyokat nevettek rajta. A Dead End fejezetben ugyanis találkozunk a Doc, vagyis a Doki nevű robottal, akinek a házába betérve azonnal eszeveszett tudományos halandzsába kezd. Ha nem lenne elég egyértelmű a dolog, akkor még a robot kinézete is segít felismerni doktor Doktor Emmet Brownt, hiszen a köpenye, de a hajat imitáló kábelköteg is pont úgy áll, mint a legendás időutazó feltalálóé.

Miközben a Doki elmagyarázza találmánya, a Defluxor (~ fluxus kondenzátor) működését, elejt egy sort a híres filmből: „Ennek a bébinek 1,21 gigowattra van szüksége, hogy működjön…”.Nos, 1,21 gigowatt pontosan annyi, amennyire Martynak szüksége van a fluxus kondenzátorhoz.

Ha pedig Marty, egy másik Vissza a jövőbe easter egget neki is szántak. A játékosok a nyomornegyedben található Dufer bárban találkozhatnak a Seamus nevű NPC-vel, aki egy igen ismerős sárga-kék kalapot és piros pufajka mellényt hord. Dupla csavar, hogy Seamusnak a filmben Marty ükapját hívták.

A Simpson család

Apropó Dufer bár: ez egy Simpson családos utalás, amiben Homer és a haverjai kedvenc itala a Duffer sör. A felirat mellett épp Marty mondta be az unalmast.

Mr.Robot

Nyilván van egy Mr.Robot utalás is! A nyomornegyed egy eldugott, sötét sarkában bujkáló Elliot nevű robot, aki régi számítógépek és monitorok előtt hackerkedik. Ez egy nagyon kedves utalás a kiváló sorozat Rami Malek által alakított főszereplőjére, Elliot Aldersonra. A robottal szóba elegyedve juthatunk el egyébként a fent már említett Dufer bárba.

Rejtélyek városkája

Erről az utalásról többen lemaradhattak, mivel egészen könnyű elslisszanni mellette. A nyomornegyed könyvtárának egyik polcán ugyanis egy olyan könyv bújik meg, ami kísértetiesen hasonlít az animációs sorozat rejtélyes naplóihoz. A különbség, hogy amíg a Rejtélyek városkájában egy nagy arany kézlenyomat van, addig a Stray változatán egy nagy arany mancslenyomat.

Valódi bűnözők

A Stray egyik legvadabb elrejtett utalása két egészen híres bűnözővel hozható összefüggésbe, de minimum gyanúra adhatnak okot a Capone és Pablo nevezetű robotok. Ők ugyanis a világ két leghírhedtebb bűnözőre utalhatnak, a maffiavezér Al Caponéra, illetve a drogbáró Pablo Escobarra.

Velük a kaland vége felé találkozhatunk, amikor a börtönszinten utazunk át. A börtön udvarán a falnak támasztva találkozhatunk a robot-Pablo és robot-Capone, akik úgy tűnik, hogy a cyberpunk világban sem voltak sokkal jobb emberek, mint a valóságban.

Mi ezeket az utalásokat szúrtuk ki, de látva, hogy a BlueTwelve Studios csapata mennyit dolgozott rajtuk, nagyon könnyen megeshet, hogy még ennél is sokkal több van még elrejtve a játékban. Ha te még találtál egyet, és pont nincs a listán, akkor mindenképp mutasd meg nekünk kommentben!

Na és a The Boys-t nézed-e?

A narcisztikus Superman! – Íme a 6 legbetegebb dolog, amit Homelander művelt

 

https://leet.hu/shop/newmerch/

×