A legendás animált X-Menek 25 év után pontosan onnan folytatják, ahol annak idején abbahagyták.

Nagyon sokunknak hivatkozási alap az 1992 és 1997 között gigantikus sikereket elért X-Men: The Animated Series, ami talán máig az egyik, ha nem a legjobb animációs Marvel-sorozat. A mutánsokat bemutató sorozat tulajdonképpen meghatározója volt az X-Men sikerének, ami bizony a 2000-ben bemutatott élőszereplős mozin is meglátszott.

Az X-Men a Marvel legkultikusabb alkotása, amit nem is olyan rég, a FOX bekebelezésével szerzett meg a Disney, úgy pedig vissza a Marvel. A Disney+ egyik legmenőbb tulajdonsága is az, hogy fent van rajta mind az 5 évadnyi animációs X-Men, bár ennek mi magyarok csak VPN-nel tudunk örülni, ugyanis a lokalizált kínálatban mindössze 2 évad érhető el. Reméljük, hogy ez mihamarabb megváltozik majd, ugyanis a Marvel a San Diego Comic Conon bejelentette,

hogy X-Men ’97 címen tovább folytatja a legendás sorozatot.

Az X-Men ’97 elvileg pontosan ott fogja felvenni a fonalat, ahol 1997-ben véget ért, vagyis az eredeti karakterek és az eredeti kosztümök is mind vissza fognak térni. ez azt jelenti, hogy Küklopsz, Rozsomák, Jean Gray, Vihar, Jubilee, Gambit, Vadóc, Bestia és Kábel is új kalandok elébe néz – annyi különbséggel, hogy ezúttal Magneto lesz a vezetőjük.

A történet szerint ugyanis a mutánsok a a Pokoltűz Klubbal fognak összecsapni, aminek tagjai között olyan ikonikus figurákat találunk, mint Emma Frost, Sebastian Shaw, Callisto és Mr. Sinister. Külön érdekesség, hogy a Stranger Things Eddie Munson által vezetett D&D klub is erről kapta a nevét.

Az X-Men ’97 valamikor 2023-ban érkezik a Disney+-ra, amit nem sokkal később egy második évad követhet.

Az első képeket is megnézhetjük belőle, amit a helyszínen készítettek:

De nem ez volt az egyetlen izgalmas bejelentése a Marvelnek az eseményen:

Én vagyok Groot! Én vagyok Groot? Én vagyok Groot. | Előzetes

 

×