League of Legends

TSBlackii Koreában tör a csúcsra – Egy hónapos lesz az Unibet Korea Climb

Gacsó Patrik, avagy TSBlackii már ismerős lehet azoknak, akik gyakori nézői a League of Legends streameknek a Twitchen. A LoL játékos azonban nem csak játszani szeret, hanem jótékonykodni is. Tavaly például egy igen eredményes jótékonysági streamet tartott, amikor a nézők segítségével 1300 dollárt ajánlott fel a Reménysugár Alapítványnak, akik a pénzből daganatos gyermekek kezelésére szolgáló eszközt vásároltak.

TSBlackii most viszont Dél-Koreát készül meghódítani, az Unibet Korea Climb keretében.

TSBlackii tehát július 25 és augusztus 26 között Dél-Koreában lesz, ahonnan rendszeresen közvetít majd. A dél-koreai Riot szerveren szeretne minél nagyobb szintet elérni, ezt pedig a nézők is végig nézhetik. A kérdés persze az, hogy az a LoL esport hazájában mennyire lesz könnyű dolga?

„Maga a projekt már régóta megfogalmazódott bennem, miután a nézőim felvetették, hogy Koreában milyen is lenne Katarinával climbolni. Ezt megvalósítani akkoriban lehetetlennek tűnt. Ahogy teltek az évek, szerencsére növekedett a közösségem és a csatornám, aminek hatására olyan lehetőség adódott, hogy ez az álmom valóra váljon” – mondta TSBlackii.

„Hatalmas köszönettel tartozom az Unibetnek is, akik szponzorálják az utamat, mivel amellett, hogy nyitottak voltak a javaslataimra, nem erőltettek rám semmit, igy magamat adhatom végig. Az ő segítségükkel biztos, hogy az utam során még minőségibb streamek/videók készülhessenek” – tette hozzá.

Az biztos tehát, hogy TSBlackii Dél-Koreában nem tétlenkedik majd. A cél az, hogy minél magasabb rankot érjen el a koreai szerveren. Ezt ráadásul folyamatosan nyomon lehet majd követni. sőt az is lehet, hogy a streamer még Dél-Koreát is bemutatja nektek!

TSBlackii Twitch csatornáján összesen 20 stream lesz látható, mind 6-8 óra hosszúságban.

Az első stream július 27-én lesz. Itt a Leet Magazin oldalán hamarosan egy rövid interjút olvashattok TSBlackiivel az útról, illetve rendszeres beszámolókkal készülünk a kihívás teljesítéséről.

DV

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

10 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

12 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

12 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

12 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

12 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

12 óra telt el azóta...