Nagyon úgy tűnik, hogy a Twitter sokkal keményebb dió lesz Elon Musk számára, mint azt először gondolta.

Nagyon hosszas és a felek számára egyre kínosabbá váló hozavonát követően a Twitter a napokban úgy döntött, hogy bíróságra viszi Elon Muskkot a velük kötött üzleti megállapodás felrúgása miatt.

A közösségi oldal a bíróságtól szeptemberi kezdést kért, mivel a Muskkal kötött fúziós megállapodásuk legkésőbbi határidejét október 24-re tűzték ki. A vállalat szerint a bíróság így még azelőtt ítéletet tudna hozni, hogy kifutnának a határidőből.

Musknak azonban nagyon nem tetszik a dolog, és a jogi csapatán keresztül a bírósági tárgyalás több hónapos elhalasztását kéri. A milliárdos szerint a Twitter indokolatlanul gyors tárgyalást szorgalmaz, ezért hivatalos úton azt javasolja, hogy 2023. február 13. előtt semmiképp se üljenek tárgyalóasztalhoz.

 „A Twitter hirtelen kérése, hogy két hónapos huzavona és ködösítés után görbületi sebességet kérjen, a legújabb taktikája, hogy elég sokáig elfedje az igazságot a spamfiókokkal kapcsolatban, hogy az alpereseket a lezárásra kényszerítse” – írták Musk ügyvédei.

Hogy ez az indoklás célt ér-e, arra nem kell sokat várni, a Bloomberg szerint ugyanis delaware-i bíróság július 19-én, 90 percen keresztül hallgatja meg a feleket az álláspontjukról. Ezután tűzik ki a tárgyalás tényleges időpontját, ami a Twitter számára még az októberi határidő lejárta előtt, míg Musknak ez után lenne ideális.

De mire ez a nagy hajcihő?

A Tesla, a SpaceX és még számos vállalat vezetője még áprilisban jelentette be, hogy ha törik, ha szakad, fel fogja vásárolni a közösségi platformot. A Twitter akkor még elég nagy ellenállást tanúsított, majd komoly belső vitát és a befektetők győzködését követően úgy döntöttek, hogy 44 milliárd dollárért cserébe hajlandóak Musknak adni a platformot.

Ekkor kezdődtek a konfliktusok is: Musk pont akkor esett el több milliárd dollártól a Tesla részvényeinek bezuhanása miatt, ami azért volt gond, mert elvileg ebből finanszírozta volna a vásárt. Így nyilván megpróbálta lejjebb alkudni a korábban megállapított vételi összeget, amit a Twitter reputációjának nyilvános aláásásával – azaz a részvényeinek erőszakos lenyomásával – próbált elérni, mindhiába.

Ezután már megpróbált kifarolni az üzletből a kamu- botprofilok felemlegetésével, melyekről Musk azt állította, hogy jelentősen magasabb a számuk, mint amit a Twitter korábban állított. Akkor a milliárdos azzal fenyegette a kék madaras céget, hogy eláll az üzlettől, ha nem adják át neki a pontos adatokat. A Twitter ezután hiába adott neki teljes hozzáférést a platform több napos adatfolyamához, ugyanerre hivatkozva bejelentette, hogy nem kívánja kifizetni a 44 milliárd dollárt.

Így jutottunk el a mához, amikor a Twitter (látszólag jogosan) bíróságra viszi az ügyet, és ott próbálja kiharcolni nemcsak a vélt igazát, hanem a 44 milliárd dollárt is.

„A hamis és spam fiókokkal kapcsolatos alapvető vita alapvető fontosságú a Twitter értéke szempontjából. Emellett rendkívül tény- és szakértőintenzív, azaz jelentős időt igényel a feltárás” – írták a mindent eldöntő tárgyalás elhalasztását kérő levélben Muskék, akik mintha kissé pánikba estek volna.

De nem csak a Twitter van bajban mostanság:

Twitter kedveli ezt: tényleg leállhat Európában a Facebook és az Instagram!

 

https://leet.hu/jbl-bt/

×