A Raven Software fejlesztői ezúttal sem árultak el mindent.

Azt hiszem senki nem lepődik meg, amikor felbukkannak olyan állítások, hogy a Warzone fejlesztői néhány változást szinte állandó jelleggel elhallgatnak a játékosok elől. Elég csak a pár napja kielemzett NZ-41 „nerfre” gondolnunk, de Perkek vagy épp kiegészítők esetében is többször felmerült már hasonló. Ezúttal a Warzone „szakértő” WhosImmortal járt utána néhány közösségen belül felbukkanó teóriának, pletykának.

Érdemes lehet elgondolkodnunk néhány attachment és Perk cseréjén?!

 

A Perkek és kiegészítők statisztikái nem mindig fedik a valóságot, elég csak az On Hand Perkre gondolnunk, melyről régóta elterjedt, hogy kellemes ADS boostot ad, ám egészen a legutóbbi patchekig kellett várni arra, hogy a Gunsmith felületen is látható nyoma legyen ennek. A Disable perket sokáig használhatatlannak ítélte meg a közösség, ám úgy tűnik, hogy a fejlesztők erősítettek rajta, a lövedékek sebességén javít jelentősen, így hamarabb célt érhetnek azok.

A másik változás, amit a videó feltöltője észrevett, az a „sustained” recoilt javító  „Pro” stockokat érintette. A tapasztalatai alapján az ilyen jellegű kiegészítők használatának előnye megszűnik, ha olyan attachmenteket használunk mellettük, melyek az „initial” recoilt csökkentik. Külön-külön ajánlott a felszerelésük, de a keverésük kimondottan ellenjavalt, akármit is ír számunkra a Gunsmith. Összefoglalva: a frissítések után érdemes lehet a Disable perket is számításba venni, illetve a fentebb taglalt „sustained” és „initial” recoilt csökkentő kiegészítők mixelését kihagyni.

https://leet.hu/jbl-bt/

×