A Microsoft legerősebb konzolját nem pont a 24 éves operációs rendszerük futtatására tervezték, de az élet úgy hozta, hogy még arra is tökéletes.

Erősen megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik volt a legeslegjobb Windows, a legtöbben nagy eséllyel talán a Windows XP és a Windows 98 között vacillálnának.

Nem is fér sok kétség hozzá, hogy mindkét operációs rendszer korának kiemelkedő programja volt, de az újabb megoldások és rendszerek megjelenésével egyre jobban kikoptak a hétköznapokból. Az emléküket viszont máig őrizzük, még ha egy kicsit megkopottan is. Ha viszont valaki felelevenítené a letűnt szép időket, akkor most már az Xbox Series X konzolján is megteheti.

Bizony, nagyon úgy tűnik, hogy a Microsoft legújabb generációs erőgépe simán elbír a 24 éves op-rendszerrel, ami azért is elképesztő mutatvány, mert elviekben nem kellene. Legalábbis, ha egy átlagos játékgépről lenne szó, de az a Series X, amivel a redmondiak tulajdonképpen az egyik legnyíltabb konzolt valaha.

A Series-masinák történetesen kiválóan alkalmasak az emulációja (is), a Digital Foundry pedig gondolt egyet, és miért ne alapon rápróbált a Win98-ra. A csapat az eredetileg Windows, Mac vagy Linux számára készített DOSBox emulátor DOSBox Pure nevű elágazásán keresztül bírta működésre a legendás rendszer Second Edition verzióját.

Meglepetésükre a Windows 98 jól működött a kozolon, be is köszöntek Clippy-nek, majd rápróbáltak az ősi Paintre is, hogy aztán azt is leteszteljék, hogy játékok futtatását mennyire bírja ebben a szokatlan környezetben. Mivel a gép nem képes lejátszani a több mint 20 éves CD-lemezeket, a játékokat egy külső PC-ről a RetroArch emulátorral trükközve tudták csak elindítani.

De legalább működött, így Series X-en Windows 98-as környezetben tudták feleleveníteni sokunk Turokkal, Quake-el, Roller Coaster Tycoonnal, Virtua Fighterrel, Wipeouttal, Half Life-al tartkított gyerekkorát. Persze nem minden volt fenékig tejfel, hiszen az Xbox által elmulált környezetben azért akadtak teljesítménybeli problémák, ugyanakkor előfordult olyan is, hogy a masina messze túlszárnyalta a 98-as, kora 2000-es PC-ket – ami elég nagy dolog.

A többiről a videóban:

Ha pedig retro, akkor ezeket a régi játékokat még most is érdemes lehet elővenni:

7 kult-klasszikus retro játék, ami jobb, mint a legújabb AAA-s címek

 

https://leet.hu/jbl-bt/

×