Drasztikus újításokkal akadályozná meg a TikTok, hogy ne jussanak el a gyerekekhez a nem nekik való tartalom. A kérdés csak az, hogy ez elég-e?

Az elmúlt hetekben-hónapokban egyre több traumatizált szülő állt elő és perelte be a világ legdinamikusabban növekvő, jellemzően fiatal közönséget elérő TikTokot.

A szülők több esetben is azzal vádolták meg a vállalatot, hogy a 8-10 év körüli kisgyermekük azért vesztette életét, mert a videós közösségi platform nem a gyerekeknek való, többször életveszélyes kihívásos tartalmakat ajánlott. Mivel a gyerekek rendkívül könnyen befolyásolhatóak, többjük megpróbálta leutánozni a „blackout challenge” néven elhíresült önfojtogatós kihívást, amibe többen bele is haltak. A szülők természetesen és elsősorban a TikTokot hibáztatják a tragédiáért, és azonnali cselekvésre szólították fel a vállalatot.

A TikTok mindeközben felállított egy prevenciós oldalt – a szülők és a gyerekek számára -, de tavaly óta jelentős mértékben szigorított a szűrési rendszeren is, veszélyes vagy kifogásolható kihívásokat például azonnal tiltásra kerülnek. Most azonban – vélhetőleg az egyre szaporodó bírósági perek miatt – két újabb korlátozó és megelőző intézkedést vezetnek be, amellyel a gyerekek nagy eséllyel elkerülhetik a kifogásolható videókat.

Korhatáros TikTok

A TikTok elviekben ugyan csak 13 év fölött engedi beregisztrálni a fiatal felhasználót, korellenőrzés valójában semmilyen formában nem történik. Azt nem tudni, hogy ezen terveznek-e változtatni, de bizonyos tartalmakat korhatár-besorolás alapján mostantól már szűrni fognak.

Ezt a TikTok saját rendszere, a „Content Levels” – „Tartalmi szintek” alapján intéznének, ami ellenőrzi és a tartalomnak megfelelő korhatár-besorolással látná el. Így ha egy videót túl ijesztőnek, intenzívnek, manipulatívnak stb. ítélnek, az 18+-os címkét kap, ami jobban segíti a személyes ajánlásokat is. Ez viszont még nem jelenti azt, hogy ezeket a tartalmakat a fiatal közönség nem fogja elérni: a 13-17 év közötti felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a videó elindításakor,

amit piszok könnyű kicselezni, hiszen a regisztráció során a felhasználók korának meghatározása önbevallás alapján történik, vagyis azt írnak be a gyerekek, amit akarnak. 

A korhatár-besorolásos funkció elvileg a következő hónapokban élesedik a TikTokon, de a vállalat leszögezte, hogy ez még csak a tesztüzem lesz, a jövőben pedig még tovább finomítják a működését, úgy a hatékonyságát. Ahhoz persze, hogy mindez tényleg jól szuperáljon, a regisztrációs metódust is át kellene gondolni.

A platform ezzel párhuzamosan egy olyan eszközt is elindít, amellyel a felhasználók kiszűrhetik azokat a videókat, amelyekben olyan szavak vagy hashtagek (jelölések)  szerepelnek, amelyeket nem szeretnének a hírfolyamukban látni. Korábban erre a célra a „Nem érdekel” opciót választhatták ki a videóknál, amiket nem akartak többé a feedjükben látni, de sokak szerint ez teljesen haszontalan, működésképtelen.

via – TikTok

Talán ez is érdekelhet:

Íme a Google Street View 56 legeszementebb, legviccesebb utcaképe – KÉPEK

 

https://leet.hu/jbl-bt/

×