Meghosszabbítja mobiltelefon készülékcsere támogatási programját jövő év március végéig a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, továbbá duplájára növeli a támogatások összegét, hogy az érintetteket ne érje hátrány a 3G-technológia kivezetése miatt – tájékoztatta az NMHH csütörtökön az MTI-t. Azok után, hogy májustól a kezdeményezés a 2G-s készülékekre is kiterjedt, július 18-ától az igénybe vehető támogatás
az eddigi 20 ezer helyett 40 ezer forintra nő,
miközben a választható telefonokra vonatkozó 120 ezer forintos felső értékhatár is megszűnik. Vári Péter, az NMHH főigazgató-helyettese a közlemény szerint elmondta, hogy a szolgáltatók eltérő ütemben végzik 3G-hálózataik kivezetését. A folyamatot legkorábban elindító Magyar Telekom június 30-ig teljesen leállította 3G hálózatát, a Vodafone és a Yettel pedig jövő év májusától kezdte meg a lekapcsolási folyamatot.
Ahhoz, hogy a legfeljebb 3G-képes mobiltelefonnal rendelkezők továbbra is használhassák a mobilinternetet, fejlett, 4G- és 5G-képes mobiltelefonra kell váltaniuk; az NMHH programja ehhez nyújt támogatást. Azoknak, akik hanghívásra, sms-küldésre használják a készüléküket, nincs tennivalójuk, ezek a funkciók továbbra is működnek majd a 2G-hálózatokon – írta a hatóság a közleményében.
Te kihasználod a lehetőséget?
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…