Az EA Sports felvázolta, hogy milyen újításokat tervez eszközölni a FIFA 22-n, a kapott eredmény pedig hajmeresztően pozitívnak látszik.

Nyár kellős közepe van, vagyis a legújabb FIFA módosítások már bőven szólnak a következő verzióhoz is, mintsem csak a 22-höz. Az EA Sports kiadta a legújabb Pitch Notes frissítésjegyzetet, amiben vázolták, hogy mire kell számítani a játék következő komolyabb frissítésében.

A fejlesztők végre belátták, hogy valami nincs rendben a védők aktivitása terén, így rendesen beleásták magukat az Autoblock mechanikába. Természetesen ráébredtek, hogy a számítógép által vezérelt védők túlságosan is sok lövést blokkolnak le a játékban, így a következő frissítéssel ezen a helyzeten javítani fognak.

  • Az AI (számítógép) által irányított játékosok szignifikánsan kevesebbszer fognak tudni effektíven lövéseket blokkolni.
  • A játékosok által irányított védők csak kicsivel lesznek pontatlanabbak, mint eddig.

Ezzel az EA Sports a tehetség irányába akarja eltolni a játékot, innentől kezdve ugyanis a „skill” fogja eldönteni, hogy jól védekezünk-e, vagy sem. Legalábbis papíron.

A lövések terén a Knuckle Ball, vagyis a csapódó lövések előfordulását is feljebb tornászta a fejlesztőcsapat, mostantól nagyobb eséllyel sütik el így a játékosok a labdát, ha 0,67 méterre áll a lábuktól a labda.

 

Rendben, ez a szám hajmeresztő lehet elsőre, hiszen egy éles játékhelyzetben honnan tudná az ember, hogy pontosan mennyire van tőle a labda, de segítünk, ez körülbelül egy normális labdavezetés közben előforduló „labdamegtolás” távolsága sprintelés közben. Nem kell semmi egyéb speciális gombkombinációt letartani, csupán csak a lövés gombot kell erőteljesen lenyomva tartani ehhez. Na meg szembe kell állni a kapuval…

Az új frissítés hamarosan elérhető lesz PC-n, a konzolok pedig egy második hullámban kapják majd meg az előbb említett újításokat.

Ezt olvastad már?

Ekkor jöhet a FIFA 23 előzetese, minden infó az új verzióról

 

×