Bármennyire is kritizálják a játékosok a Diablo Immortal mikrotranzakciós rendszerét, óriási bevételt termel a játék naponta.

Annak ellenére, hogy mennyire nagy hype vette körül a Diablo Immortalt, sokak számára a játék csalódás lett. Na persze nem azért, mert bármi gond lenne a franchise free-to-play kiadásával. Inkább a mikrotranzakciós rendszert kritizálták sokan, ami miatt igen nehéz hozzájutni egy-egy erős tárgyhoz, még akkor is, ha milliókat fektetünk a játékba. Nem is olyan rég egy kalkulátor is létrejött, ami abban segít, hogy kiszámoljuk: mennyit kéne költenünk egy 5 csillagos gemért. Mindezek ellenére a Diablo Immortal brutális bevételt termel nap mint nap.

A Diablo Immortal naponta több mint 1 millió dolláros bevételt termel.

Ez nagyjából 390 millió forintot jelent naponta. A hírről egyébként a MobileGamer.biz számolt be, az AppMagic adatai alapján. A statisztika szerint a Diablo Immortal bevétele tíz nappal a megjelenés után érte el a csúcsot, a Blizzard akkor 2,4 millió dollárt keresett. Most, több mint egy hónappal a megjelenése után, és a kritikák mellett a játék meglepő módon még mindig szép bevételt termel, persze nem annyit, mint korábban.

 

Érdemes megjegyezni, hogy a Blizzard még nem tett közzé semmilyen adatot a Diablo Immortal bevételeiről,  szóval bár megbízhatónak tűnő oldalról van szó, érdemes a számokat fenntartásokkal kezelni. Olyan azonban ritkán fordul elő a népszerű játékok esetében, hogy a mikrotranziakciós rendszerbe ne költene bárki kisebb összegeket. A sok kicsi pedig sokra megy.

A kritikus Immortal játékosokat valószínűleg felháborítja, hogy a Blizzard még mindig milyen jól jár a játék rendszerével. Sokan nehezen hitték el, hogy a Diablo Immortal képes lesz ilyen hatékonyan bevételeket generálni, sőt a játékot sok helyen jól le is húzták. Csak remélni tudjuk, hogy ez nem lesz hatással a Diablo 4 csapatára.

Itt te is kiszámolhatod, mennyit kéne költened egy 5 csillagos gemhez:

A Diablo Immortal Rift Simulator kiszámolja mennyi pénz kell egy 5 csillagos gemhez

 

×