A korábbi pletykák igaznak bizonyultak.

Alig másfél hónapja leplezte le a Xiaomi a Band hetedik verzióját, mely több hasznos újdonsággal is kecsegtetett. A kijelző átmérője minimálisan megnőtt, ám továbbra is a karkötő kategóriába illik a Smart Band 7. A régóta kért Always on Display funkciót is megkapta, mely sokaknál önmagában is elég ok lehet a váltásra. Már akkor pletykálták a kínai források, hogy érkezik egy Pro változat is, ám egészen július 4-éig nem volt erre bizonyíték.

Nem kell azonban tovább várnunk, a Xiaomi leleplezte a Smart Band 7 Pro-t!

Nem biztos, hogy többé helytálló a „Band” megnevezés, hiszen az újdonság formavilága inkább egy okosóra-okoskarkötő hibridre emlékezteti az embert. Házon belül leginkább a Redmi Smart Band Pro-hoz lehetne hasonlítani, talán több alkatrészen is osztozik a két készülék.

A legfőbb specifikációk a következőek:

  • 1.64″ inches AMOLED kijelző, mely 326 ppi pixelsűrűséggel rendelkezik
  • Itt sem maradhat ki az Always-on-Display
  • Megérkezett a beépített GPS is
  • Az NFC itt alap felszereltség lesz, nem egy különálló típus
  • A megszokott pulzus- és véroxigénmérés sem maradhat ki a repertoárból
  • 117 sport mód várja majd a felhasználókat
  • Közepes felhasználás mellett 12 napot, extrém használat mellett 6 napot bír majd a Band 7 Pro

A Pro változat nem meglepő módon a „sima” változat fölé lesz pozícionálva árban is, körülbelül 7000-8000 forintos felárral kell majd kalkulálnunk az európai piacon. Ez a jelenlegi euróárfolyam mellett a 20 ezres szegmens felső részébe repítheti majd a Band 7 Pro-t, ahol bizony több kihívója is akadhat kategórián belül.

Forrás: TizenHelp/Xiaomi

Elfogadnád a Xiaomi Band 7 Pro-t?

Vízhűtés vagy léghűtés – Melyiket válasszuk 2022-ben?

×