Szokatlan módon tűnt el, szokatlan helyen bukkant fel újra.

A világ leggazdagabb embere, a Tesla, a SpaceX, a The Boring Company, a Neuralink és 44 milliárd dollárért cserébe várhatóan hamarosan a Twitter tulajdonosa, Elon Musk tőle teljesen szokatlan módon több mint egy hétre váratlanul, és szőrén-szálán eltűnt.

A milliárdos június 22-én volt utoljára aktív a közösségi felületeken, azóta pedig csak egyszer lehetett hallani felőle június 25-én, amikor egy podcast erejére állítólag találkozott Johnna Criderrel. Azóta viszont teljesen elvonult, ami rá eddig nem különösebben volt jellemző – főleg, hogy a héten töltötte az 51-et és érte el a százmilliomodik Twitter-követőt.

Július 2-án viszont megtörte a hosszas csendet, és életjelet adott magáról – nem is akármilyet.

A milliárdos tech-celeb ugyanis előbb egy régi fotót posztolt a 40. születésnapjáról, amit az akkori barátnőjével, Talulah Riley-vel töltött Velencében. Mindezt valószínűleg a kellő kontraszt miatt oszthatta meg, néhány perccel később ugyanis már egy frissebb képet tett közzé, melyen nem mással, mint Ferenc pápával látható a gyerekei körében.

Azt sajnos nem tudni, hogy pontosan mikor és hol készülhetett a kép, ugyanakkor a szülinapos poszt alapján feltételezhetjük, hogy valamikor június 28-án a Vatikán környékén. Ez pedig azt jelenti, hogy Musk él és virul, nincs miért aggódni, csupán visszavonult egy kicsit a családjával.

 

Szólásszabadság? Jó vicc! – Elon Musk kirúgta az alkalmazottait, mert csúnyákat írtak róla

 

×