Szöveges formátumban nem mindig

Múlt hét végén érkezett meg a Valorant legújabb frissítése teszt szerverre. Várhatóan július 12-én átkerülhetnek az éles ágra is az újdonságok, ám az NA régió exkluzivitása miatt az európai játékosok jelentős része nem is látta még a változásokat. Yoru, KAY/O és Phoenix ügynökök érintettek ebben a frissítésben, összességében buffokról beszélhetünk. Szerencsére az egyik PBE játékos jóvoltából elkészült egy videó, melyben az erősítéseket foglalta össze számunkra, így pár perc alatt fel is készülhetünk a másfél hét múlva esedékes frissítésre.

Nézzük is, hogy miként változtak a Valorant ügynökök képességei!

 

Szöveges formátumban már olvashattuk, hogy mely értékekhez nyúlt hozzá a Riot Games fejlesztői csapata, ám ezeket sokszor nehéz értelmezni, hiszen a Valoranttal sem úgy játszunk, hogy tizedmásodpercre pontosan ismerjük minden képesség hatásának idejét vagy épp a használata előtti kis delay időtartamát.

A videóban tökéletesen láthatjuk, hogy Phoenix a fal letétele után valóban gyorsabban kapja elő a fegyverét, ahogy azt is szemügyre vehetjük, hogy a flasht pár pillanattal előbb eldobhatja már. Yoru esetében az ultimate hatásának meghosszabbítását és a megszakítás/lejárat utáni delayt szemlélteti a videó feltöltője. KAY/O-nál a gránát működése fog változni, szerencsére ez is prezentálásra került a pár perces mozgóképben. A hivatalos megerősítésig érdemes megfelelő súlyozással kezelni ezeket a buffokat, de a papírforma alapján július második hetében már élesednek is.

Megszűnik a varázslós battle royale, miután a Blizzard megveszi a stúdiót

×