Sokan maradnának a régi rendszeren, ám a Windows frissülni szeretne.

2021 őszén jelent meg a Microsoft legújabb operációs rendszere, a Windows 11. Sajnos nem beszélhetünk egyértelmű sikerről, hiszen meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült az újdonság. Nem is feltétlenül a rendszer funkcióival vagy teljesítményével nem voltak megelégedve a felhasználók, sokkal inkább a meglehetősen szigorúra sikerült gépigénnyel van többeknek problémája. A Microsoft nem viccelt, még az első generációs Ryzenekre sem lehet hivatalosan feltelepíteni a Windows 11-et. A fenti korlátozások kijátszhatóak, ám, ha a Valoranthoz hasonlóan más programok is megkívánják majd a jövőben a TPM 2.0 és Secure Boot támogatást, akkor az ilyen típusú telepítésekkel sem leszünk sokkal előrébb.

A Microsoft a megfelelő gépek tulajdonosait azonban meglehetősen agresszív módon igyekszik terelgetni az újdonság felé. Természetesen nem mindenki élne ezekkel a lehetőségekkel, ám az is előfordulhat, hogy a háttérben futó frissítési folyamatnak köszönhetően a következő újraindítás után már a Windows 11 fogad minket.

Nézzük is, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy biztosan Windows 10-en maradjunk még egy ideig!

Ha már megtörtért a „baj”

A Windows 11-re való frissítés után korlátozott ideig visszatérhetünk a Windows korábbi verziójára a Start  > Gépház > RendszerVisszaállítás lehetőség kiválasztásával. Ehhez az ott található Vissza gombot kell majd választanunk. Ez a művelet megőrzi a személyes fájlokat, de eltávolítja a frissítést követően telepített alkalmazásokat és illesztőprogramokat, valamint a beállításokon végrehajtott módosításait. Az esetek többségében a visszaállásra 10 nap áll rendelkezésre.

Jöhet egy kis Regedit?

Amennyiben visszaállítottuk a megszokott Windows 10-et vagy még valamilyen csoda folytán nem települt fel a Windows 11-es frissítés, akkor a Beállításszerkesztő program segítségével végérvényesen is lezárhatjuk a történetet. A PCGamer munkatársai össze is gyűjtötték nekünk a műveletek pontos sorrendjét. Nézzük is, hogy milyen lépésekkel juthatunk el a megfelelő beállításhoz:

  • Nyomjuk le a Win+R gombot, majd gépeljük be a regedit szót
  • Ha szimpatikusabb, akkor a Start menüt megnyitva, a „Beállításszerkesztő” szócskát beírva is ugyan azt az eredményt kapjuk
  • Ekkor megnyílik a Registry Editor / Beállításszerkesztő
  • Az alábbi útvonalat kell megkeresnünk a bal oldali menüben: „Computer\HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Policies\Microsoft\Windows\WindowsUpdate”
  • Ha valamiért nem találnánk meg a WindowsUpdate „könyvtárat”, akkor a Windows útvonalnál megállva nyomjunk egy jobb klikket, válasszuk ki az Új > Kulcs lehetőséget, majd gépeljük be a WindowsUpdate szócskát. Ekkor bal oldalon is látnunk kell a frissen létrehozott mappánkat.

  • Ezt követően szintén egy jobbklikk következik a frissen létrehozott WindowsUpdate „mappában”. Ezúttal az Új > Duplaszó (32 bit) opció kell nekünk. A nevét írjük át TargetReleaseVersion-re, míg az értékét írjuk át „1”-re.

  • Ezt követően jöhet az utolsó jobbklikk, ezúttal az új > karakterlánc opciót kell kiválasztanunk, majd átírni a nevét TargetReleaseVersionInfo-ra, értéknek a 21H1 szócskát kell megadni.

Első olvasatra nehéznek is tűnhetne a fenti műveletsor, ám pár másodperc alatt lerendezhetjük az egészet a valóságban. Elrontani sem nagyon lehet, hiszen legrosszabb esetben kitöröljük a véletlenül létrehozott bejegyzéseket, de akkor sem történik baj, ha ezt elmulasztjuk. Ennek ellenére érdemes kellő óvatosággal és teljesen saját felelősségre nekiállni a műveletnek. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy ha mindent megfelelő módon állítottunk be, nem kell aggódnunk többé a Windows 11 zaklatásától.

Forrás: PCGamer

Vigyázzatok! – Messengeres chatbottal lopkodják a Facebook-profilokat

×