Kedd délután megérkeztek az első tesztek.

Ahogy azt már a hét elején tudni lehetett, az Nvidia kedden egy új kártyával bővítette az amúgy sem túl szerény felhozatalát a GTX 1630 képében. Üröm az örömben, hogy egy alsókategóriás példányról beszélhetünk, mely papíron a GT 1030 utódja, ám a cég a GTX 1050 Ti helyére szeretné behozni. Bizony, a GTX nem elírás, ez az első XX30-as Nvidia kártya, mely a GT helyett a GTX jelölést kapta. Kedd délutánra már el is kezdtek szállingózni a friss tesztek, ám nem volt bennük sok köszönet.

Nézzük is, hogy teljesít a GTX 1630!

A TechPowerUP tesztjéből szemezgetett a Videocardz csapata is, hiszen náluk az utóbbi öt évben szinte a világ összes dedikált VGA-ja megfordult, így lehet mihez viszonyítani az újonc eredményeit. A tesztek meglehetősen szomorú eredményeket hoztak. A TechPowerUP mérései alapján a GTX 1630 még az RX 6400-at sem képes legyőzni. Ami ennél is aggasztóbb, hogy a sokat szidott, év elején megérkezett RX 6500 XT kétszer gyorsabbnak bizonyult 1080p és 1440p felbontásokon is.

Egy dologra nem lehet panasz, a kártya fogyasztására. Az 50 wattot sem érte el átlagos felhasználás mellett, így hiába találunk több külsős partner kártyáján 6 pines PCIe csatlakozót, a slot is bőségesen el tudná látni energiával a belépő szintű modellt. Ha valóban a korábban belengetett 150-200 dollár (55000-75000 forint) körüli árakkal érkeznek meg hazánkba is a GTX 1630-ak, sajnos nem túl fényes jövő vár rájuk, kegyetlenül rosszul pozícionálta mind árban, mind teljesítményben a kártyát az Nvidia.

Forrás: Videocardz

Íme az összes játék, ami PlayStation 5-ön 120 FPS-ben hasít

×