Az Amazon Prime Video még mindig az egyik legmegérősebb streaming szolgáltatás, amire előfizethetünk – ez pedig júliusban is így lesz.

Az Amazon Prime kétségtelenül az egyik, ha nem a legjobb streaming szolgáltatás, ha csupán az ár-érték arányt tekintjük, hiszen mindössze havi 900 forintért kapunk egy csomó, több száz filmet és sorozatot.

Saját gyártású tartalmakban azonban már sokkal nagyobb bajban van a konkurenciákhoz képest, ugyanakkor a havonta frissülő kínálatában bőséggel találni érdekes gyöngyszemeket. A Prime Video ilyen tekintetben nincsen nagy elmaradásban a Netflixtől vagy az HBO-tól, júliusban legalábbis egészen bődületes újdonság várja azokat, akik a júliusi kánikulát az otthon – remélhetőleg – kellemes hőmérsékletében vészelnék át.

A nyári hónap legnagyobb durranása egyértelműen a Chris Pratt által fémjelzett The Terminal List című saját gyártású akciósorozata, amiben az Űrlordként is ismert színész ezúttal tengerészgyalogosként rak rendet, miután egy kiemelt küldetés során csapdába esik.

Mindezen túl egy csomó más érdekes tartalom érkezik, jön például a Gucci-ház, amiben Lady Gagát láthatjuk tündökölni Adam Driver oldalán, de a hónap végén befut a kifejezetten érdekesnek ígérkező időutazós sci-fi, az azonos című képregény alapján készült Paper Girls. Mindemellett lehet szépen lehet majd pipálgatni a backlogot is, hiszen egy csomó régebbi film is felkerül a Prime kínálatába.

Íme a teljes júliusi Prime felhozatal, fontos azonban, hogy ha néhány tartalmat nem találsz, akkor érdemes lehet VPN használatával, a lokáció átállításával rájuk szűrni;

Július 1

  • Alternatino With Arturo Castro – 1. évad
  • The Terminal List – 1 évad (2022)
  • Very Cavallari
  • 16-Love
  • 1UP (2022)
  • 10 másodperc az élet (52 Pick-Up – 1986)
  • A Feral World (2020)
  • Hologram a királynak (A Hologram for the King – 2016)
  • A Brady család 2. (A Very Brady Sequel – 1996)
  • Adventure Boyz (2020)
  • Aeon Flux (2005)
  • Ali (2001)
  • Ali – Rendezői változat (Director’s Cut – 2001)
  • All Roads to Pearla (2019)
  • As Long as We Both Shall Live (2016)
  • Attack of the Unknown (2020)
  • Awaken The Shadowman (2017)

 

  • Családi kincs, ami nincs (Barry Munday – 2010)
  • Elárulva (Betrayed – 1988)
  • Időzített bomba (Blown Away – 1994)
  • Blue Jay (2016)
  • A tanú teste (Body of Evidence – 1993)
  • Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany’s – 1961)
  • Broadway Danny Rose (1984)
  • Cadillac Man (1990)
  • Call of the Wolf (2017)
  • Céges buli (Cedar Rapids – 2011)
  • Changeland (2019)
  • Chasing Molly (2019)
  • Spinédzserek (Clueless – 1995)
  • Coffy (1973)
  • Cotton Comes to Harlem (1970)
  • Coyotaje (2018)
  • Gyilkos törvény (Criminal Law – 1988)

 

  • Cruel Hearts (2020)
  • Cruiser (2020)
  • Dark Blue (2002)
  • Sötét vizeken (Dark Waters – 2019)
  • Dave és a labirintus (Dave Made A Maze – 2017)
  • DC Noir (2019)
  • Két test egy lélek (Dead Ringers – 1988)
  • Fúrófej Taylor (Drillbit Taylor – 2008)
  • Easy Does It (2019)
  • Európa-rejtély (Europa Report – 2013)
  • Tű a szénakazalban (Eye Of The Needle – 1981)
  • A gyávaság tollai (Four Feathers – 2002)
  • Forev (2013)
  • French Postcards (1979)
  • Frisky (2015)
  • Eljövendő világ (Futureworld – 1976)
  • Gino’s Wife (2016)

 

  • Gladiátor (Gladiator – 2000)
  • Jó szomszédok (Good Neighbors – 2010)
  • Újra szól a hatlövetű (Gunfight at the O.K. Corral – 1957)
  • Here Comes the Devil (2012)
  • High-Rise (2015)
  • Koldus puskával (Hobo with a Shotgun – 2011)
  • Hot Dog…The Movie (1984)
  • Vaskabátok (Hot Fuzz – 2007)
  • In Action (2021)
  • Infinitum: Subject Unknown (2021)
  • Higgy neki, hisz zsaru (Internal Affairs – 1990)
  • A tenger vadjai (Into the Blue – 2005)
  • Iris Warriors (2022)
  • Jákob lajtorjája (Jacob’s Ladder – 1990)
  • Jamie Marks Is Dead (2014)
  • Ördög bújt beléd (Jennifer’s Body – 2009)
  • Sushiálmok (Jiro Dreams of Sushi – 2011)

 

  • John a végén padlót fog (John Dies at the End – 2012)
  • Kiltro (2006)
  • Lincoln (2012)
  • Más, mint a többiek (Little Man Tate – 1991)
  • Loves Spell (2020)
  • Lust For Love (2014)
  • Mandela (1996)
  • Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris – 2011)
  • Moments in Spacetime (2020)
  • No Way to Live (2016)
  • Party With Me (2020)
  • Férfias játékok (Patriot Games – 1992)
  • Hálaadás (Pieces of April – 2003)
  • Szerelmi leckék idősebbeknek és haladóknak (Play the Game – 2009)
  • Csúnyán szép az élet (Pretty Ugly People – 2008)
  • Versenyfutás a Holddal (Racing With The Moon – 1984)
  • Dühöngő bika (Raging Bull – 1980)

 

  • Revolutionary Road (2008)
  • Rosemary gyermeke (Rosemary’s Baby – 1968)
  • Runner (2018)
  • Say Your Prayers (2021)
  • Slash (2016)
  • Isten fia (Son of God – 2014)
  • Féktelenül (Speed – 1994)
  • Stay (2021)
  • Stuff (2017)
  • Naplemente (Sunset Song – 2015)
  • Koppints és kavarj (Swiped – 2018)
  • Halálkanyar (Switchback – 1997)
  • The Arbors (2020)
  • A harcos (The Fighter – 2010)
  • Kísértés két szólamban (The Fighting Temptations – 2003)
  • A tábornok lánya (The General’s Daughter – 1999)
  • The Gospel According to Andre (2018)

 

  • The Honor Farm (2017)
  • Veszett vad (The Hunted – 2003)
  • Az olasz meló (The Italian Job – 2003)
  • The Mongolian Connection (2019)
  • Kalózok! – A kétballábas banda (The Pirates! Band Of Misfits – 2012)
  • The Posthuman Project (2014)
  • The Queen of Versailles (2012)
  • The Republic of Two (2014)
  • The Rest of Us (2019)
  • A rettegés arénája (The Sum of All Fears – 2002)
  • A tehetséges Mr. Ripley (The Talented Mr. Ripley – 1999)
  • Az időgép (The Time Machine – 2002)
  • Beszorítva (Tucked – 2018)
  • Unicorn City (2012)
  • Venus and Serena (2012)
  • SID 6.7 – A tökéletes gyilkos (Virtuosity – 1995)
  • Háborús játékok (Wargames – 1983)

 

  • We Love You, Sally Carmichael! (2017)
  • We Take The Low Road (2019)
  • When Icarus Fell (2018)
  • Yentl (1983)
  • Die Hard – Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard – 2013)
  • Egy kis szívesség (A Simple Favor – 2018)
  • Annie (2014)
  • Babe (1995)
  • Babe 2: Kismalac a nagyvárosban (Babe: Pig in the City – 1998)
  • A messzi dél vadjai (Beasts of the Southern Wild – 2012)
  • Mielőtt éjfélt üt az óra (Before Midnight – 2013)
  • A csajok háborúja (Bride Wars – 2009)
  • Bridge of Spies (2015)
  • Nyom (Clue – 1985)
  • Compulsion (2016)
  • Őrült szív (Crazy Heart – 2009)
  • Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club – 2013)

 

  • Az ördög háromszöge (Diabolique – 1996)
  • District 9 (2009)
  • Hé, haver, hol a kocsim? (Dude, Where’s My Car? – 2000)
  • A szellemlovas (Ghost Rider – 2007)
  • Jó reggelt, Vietnám! (Good Morning, Vietnam – 1987)
  • Libabőr (Goosebumps – 2015)
  • Hotel Transylvania (2012)
  • Így neveld a sárkányod (How to Train Your Dragon – 2010)
  • Jó társaság (In Good Company – 2004)
  • Linsanity (2013)
  • Madagaszkár (Madagascar – 2005)
  • Anyák napja (Mother’s Day – 2016)
  • Paranoia (2013)
  • Pearl Harbor (2001)
  • Prometheus (2012)
  • Végrehajtók (Repo Men – 2010)
  • S.W.A.T. – Különleges kommandó (2003)

 

  • Elrabolva 3. (Taken 3 – 2014)
  • Taplógáz: Ricky Bobby legendája (Talladega Nights: The Ballad of Ricky Bobby – 2006)
  • Tarzan (2013)
  • Angry Birds – A film (The Angry Birds Movie – 2016)
  • Bűvölet (The Craft – 1996)
  • The Diary of a Teenage Girl (2015)
  • A dilemma (The Dilemma – 2011)
  • A sas (The Eagle – 2011)
  • Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement – 2012)
  • Pont az a dal (The High Note – 2020)
  • Galaxis útikalauz stopposoknak (The Hitchhiker’s Guide to the Galaxy – 2005)
  • Tökös csaj (The Hot Chick – 2002)
  • A karate kölyök (The Karate Kid – 2010)
  • Staten Island királya (The King of Staten Island – 2020)
  • Őslények országa 2: Kalandok a virágzó völgyben (The Land Before Time II: The Great Valley Adventure – 1994)
  • The Land Before Time XIV: Journey of the Brave (2016)
  • Az álompasi (The Perfect Guy – 2015)
  • Kém a szomszédban (The Spy Next Door – 2010)
  • Cincin lovag (The Tale of Despereaux – 2008)
  • A mindenség elmélete (The Theory of Everything – 2014)
  • The Turning (2020)

Július 2

  • A Gucci-ház (House of Gucci – 2021)

Július 3

  • The Commuter – Nincs kiszállás (The Commuter – 2018)

Július 7

  • Juliska és Jancsi (Gretel & Hansel – 2020)

Július 8

  • Újra otthon (Home Again – 2017)
  • Warriors on the Field

Július 10

  • A remény bajnoka (Cinderella Man – 2005)

Július 15

  • Don’t Make Me Go (2022)
  • Forever Summer: Hamptons

Július 22

  • Anything’s Possible (2022)
  • Prizefighter (2022)

Július 23

  • Ellenállhatatlan (Irresistible – 2020)

Július 29

  • Paper Girls (2022)

Te melyik filmet és sorozatot várod a legjobban az Amazon Prime-on?

Nem semmi nyár: Íme az összes film és sorozat, ami júliusban jön a Netflixre

 

×