Nem vicc, a Toyota bődületesen nagy és balesetveszélyes gyártási hibával dobta piacra az első elektromos autóját.

Kifejezetten kellemetlen lehet a világ egyik legnagyobb autógyártójaként is ismert Toyotának, ami éppen az első teljesen elektromos autói, a bZ4X SUV-ja körül történik. Mint kiderült, a jármű komoly gyári hibával került kiszállításra, ami miatt könnyen kieshetnek a kerekei. Mármint szó szerint.

A vállalat emiatt csütörtökön bejelentette, hogy azonnal visszahívja a 2700 darab első sorozatgyártású elektromos autóit – amelyből csak Európába 2200 darabot szállítottak volna le. Amerikába 260-at, Japánba 110-et, míg Kanadába összesen csak 10-et szántak, melyek nagy része még csak el sem érte a célját, máris mehetnek vissza javításra.

A Toyota bZ4X SUV

A japán biztonsági felügyelet vizsgálata szerint a bZ4X SUV kerékagycsavarja egy-egy élesebb kanyarban, vagy egy hirtelen, erősebb fékezés következtében meglazulhat, ami miatt könnyen leszakadhat a kerék az autóról. A hatóság hozzátette, hogy nincs tudomásuk emiatt bekövetkezett balesetről, de egyetlen érintett tulajdonosnak sem javasolják, hogy beüljenek a járműbe, amíg a hiba nem kerül javításra.

Az már egy másik probléma, hogy a kieső kerekek nemcsak a Toyota, hanem a Subaru Solterra modelljét is érintik, amelyen a két gyártó közösen dolgozott. Ebből a típusú elektromos autóból összesen 2600 példányt kellett visszarendelni – írta meg a ReutersA Toyota bZ4X  EV-t egyébként Magyarországon is elő lehet rendelni, de egyelőre senkinek sem javasoljuk, hogy éljen a lehetőséggel – természetesen csak addig, amíg az életveszélyes hiba fennáll.

10 hónap után került elő a folyóba ejtett iPhone – és még működött!

 

×