Na mibe fogadjunk, hogy te nem tudnád ilyen gyorsan kipörgetni a Half Life első részét?

Mint oly sok másik cím esetében, úgy a Valve korszakalkotó akciójátékának, a Half Life-nak is van egy egészen elhivatott speedrun közössége, aminek tagjai szüntelen versengenek egymással (sokszor pedig saját magukkal) a leggyorsabb végigjátszás eléréséért.

A speedrunnerek azonban közel sem úgy játszanak, mint egy átlagos játékos. Náluk aligha ismeri bárki jobban az adott játékot, tudják, hogy pontosan mikor és mi történik, tisztában vannak az összes buggal és előidézhető glitch-csel, melyeket kihasználva jelentősen levághatják a pálya végére vezető utat. A Half Life első részének speedrun rekordja például ilyen módszerek kihasználásával 26 perc 42 másodperc, amit eddig embernek nem sikerült még megdöntenie.

Direkt írtam embert, mert 2014-ben egy csapat különböző program és szkript segítségével – melyekkel teljesen kiküszöbölték az emberi hibafaktort – 21 perc alatt játszották végig a kultikus FPS-t. Most azonban egy humán játékosnak is sikerült új rekordot felállítania, és ugyan a gép közelébe sem tud érni, azért így is egészen nagy bravúr kellett hozzá.

Az új rekord ezentúl 26 perc 38 másodperc, amit a korábbiért is felelős YouTuber, Muty állított fel – ismét.

Ez egy egészen fantasztikus eredmény, pláne, hogy egy átlagos játékosnak ugyanez a mutatvány körülbelül 12-13 órába telne. Muty azonban olyan trükköket, bugokat és befejezetlen aspektusokat ismer a Half Life első részéből, melyekről a legtöbbeknek fogalma sincsen – mint például, ha sokszor nekimész a játék elején az egyik tudósnak, akkor akár 30 percnyi lövöldözést ugorhatsz át.

 

Öt év után végre bemutathatják a Ubisoft kalózos játékát

 

×