Van egy eszköz nagyon távol a Földtől, amin még mindig – az egyébként nagyszerű – Windows 98-as operációs rendszer a király.

Több remek Windows-rendszer akad a Microsoft portfóliójában, ami sokszor meg is szokta nehezíteni az újabbakra való átállást, hiszen a felhasználók nehezen hagyják ott a már megszokott és jól működő programot egy új, számukra teljesen ismeretlenért cserébe.

Ezért egy-egy újabb Windows megjelenésekor gondolni kell arra is, hogy az átállási folyamat elég hosszú lesz majd – példának okáért a Windows XP még mindig sok PC-t hajt (többet, mint kéne). Arra viszont talán már kevesebben fogadtak volna, hogy a korában kiváló szolgálatot tett Windows 98-at az Európai Űrügynökség (ESA) is aktívan használja, és méghozzá még csak nem is frissítettek rajta – ezidáig.

Az ESA még 2003-ban indította útnak a Mars Express nevű űrszondát, ami a vörös bolygó körül keringve kutat annak felszíne alatt esetlegesen meghúzódó vízkészletek után, illetve tanulmányozza a légkörét. Mindezért a Mars Advanced Radar for Subsurface and Ionospheric Sounding (MARSIS) műszer felel, ami a 40 méteres antennája segítségével a Mars felszínéről visszaverődő alacsony frekvenciájú rádióhullámokból nyeri ki az értékes adatokat.

Az már csak egy mellékes apropó, hogy a MARSIS Windows 98-on alapszik.

Mivel az eszköz és a rendszer kellően összetett és sok apró tényező alapján működik, igen nehéz dolguk van az ESA mérnökeinek egy frissítést, pláne egy nagyobbat eljuttatni a szondára. Ezért közel 20 évig nem is nyúltak hozzá, most azonban egy teljes szoftver-tuningot kap, aminek köszönhetően minden korábbinál részletesebb vizsgálatokat tud majd végezni a Marson és a Phobos nevű holdján.

„A MARSIS teljesítményének javítása érdekében számos kihívással kellett szembenéznünk” – magyarázza Carlo Nenna, az Enginium szoftvermérnöke, aki az ESA-nak segít a frissítésben. „Nem utolsósorban azért, mert a MARSIS szoftvert eredetileg több mint 20 évvel ezelőtt tervezték, méghozzá Microsoft Windows 98 alapú fejlesztőkörnyezetet használva!”

via – The Verge, TechRadar | Borítókép: The Kim Komando Show

Működésképtelenné válhat Elon Musk drága űrinternete, a Starlink

 

×