Néha jól jöhet, ha tudod, hogy mikor és mit néztél a Netflixen.

A Netflix egyik legnagyobb hátulütője, hogy az ember hajlamos komplett évadokat egy ültő helyében is ledarálni akár, ami miatt aztán nagyon össze tudnak folyni a filmek és a sorozatok. Persze a platform minden felületen mutatja, hogy mit láttunk már, azt viszont nem, hogy azokat pontosan mikor is láttuk.

Sokat persze nem tesz hozzá, többeknek talán egyáltalán nem is számít, ugyanakkor egészen érdekes információval tud szolgálni, ha láthatjuk, hogy a tartalmakat pontosan mikor és milyen ütemben fogyasztottuk. A Netflixen szerencsére arra is van mód, hogy akár az előfizetésünk kezdetéig visszanézzük az előzményeinket, melyeket hasonlóan listáz a szolgáltatás, mint egy webböngésző.

A Netflixes előzményeinket pontos dátumra és platformra is visszakövethetjük, ami nemcsak arra jó, hogy jobban megismerjük a tartalomfogyasztási szokásainkat, hanem arra is, ha például nem jut eszünkbe egy korábban látott, de a platformon valamiért nem talált film/sorozat.

Ehhez mindenképp a Netflix asztali módjába kell belépnünk számítógépen vagy mobilon (itt a böngészőből az asztali webhely nézetet kell választani). Ha ezzel megvagyunk, akkor ki kell választanunk a kívánt felhasználói profilt, majd a jobb felső sarokból a profilképre kattintva legördülő menüből a „Fiók” opciót.

Ezután a „Profil és szülői felügyelet” rubrikából lenyitni a valamelyik profilt, majd a legördülő lehetőségek közül kiválasztani az „Aktivitást”. Ezt megnyitva a legfrissebb tevékenységektől kezdve láthatjuk, hogy milyen tartalmakat és mikor néztünk.

Ez alatt egyébként az Értékelésekben az összes valaha leadott értékelésünket is lecsekkolhatjuk, sőt, akár változtathatunk is rajtuk. Ez azért lehet hasznos, mert a Netflix nemrég vezetett be egy újfajta visszajelzési módot, a duplalájkot – szuperlájkot, így ha szeretnénk, akkor visszamenőlegesen is erre változtathatjuk a kedvenc tartalmainkat.

Azt pedig, hogy milyen platformról volt bármilyen tevékenységünk, ezen a felületen, de legalul tudjuk megnézni, a Beállítások fülnél. Itt a „Legutóbbi streaming tevékenység az eszközön” opciót kell lekattintani, majd eszközre és IP-címre pontosan láthatjuk, hogy ki mikor és miről Netflixezett. Ez nagyon hasznos lehet, ha úgy sejted feltörték a profilod, esetleg egy nem kívánt helyen bejelentkezve maradtál.

Ne felejts el szavazni se:

SZAVAZZ: Melyik a legjobb streaming szolgáltató? 📺 Netflix vs. Disney vs. HBO

https://leet.hu/shop/newmerch/

×