A szituációs komédiák történetének egyik, ha nem a legjobb karakterének későbbi sorsáról beszélt az őt megformáló színész.

Minden idők egyik, ha nem a legjobb vígjátéksorozata volt Ricky Gervais és Stephen Merchant 9 évadon keresztül futó The Office (magyarul valamiért A Hivatal) című ál-dokumentarista szitkomja, ami idestova 9 évvel ezelőtt ért véget.

Mármint az amerikai verzió, amiben több másik zseniális karakter mellett megismerhettük a merev kocka, non-stop fontoskodó, és jellemzően mindenki agyára menő Dwightot. A Rainn Wilson által megformált karakter egyszerűen zseniális volt, megannyi mém és poén forrása, aki Michael, Jim és Pam mellett egészen nagy karakterfejlődésen ment keresztül.

Dwight olyannyira szerves és fontos alakja lett a the Office-nak, hogy tulajdonképpen az ő nagy eseményével ért véget a többszörösen elismert széria, sőt, az utolsó évadokból kiírt Steve Carell is visszatért a kedvéért. A megható és könnyes búcsú azonban Dwight számára csak a kezdet volt, hiszen az élet a Schrute-farmon nem állhat meg. Azt azonban a nézők már nem tudhatták meg, hogy a Dunder Mifflin után milyen irányba tart tovább a scrantoni legenda élete.

A Gizmondónak hála viszont most már ezt is tudjuk, ugyanis egy interjú erejére elcsípték Rainn Wilsont, akitől nyilván azt is megkérdezték, hogy szerinte hogyan folytatódik tovább Dwight élete a 9. évad utolsó része után. A válasza persze nem feltétlenül tükrözi Ricky Gervaisék elképzelését, ugyanakkor aligha találunk a bolygón olyan embert, aki Wilsonnál jobban ismerné a karaktert, így az ő elképzelése lehet a legvalószínűbb forgatókönyv.

Wilson egy poénnal kezdi, miszerint a sorozat után felkészült a zombi-apokalipszisre, ami végül sosem jött el. De komolyabbra fordítva a szót, szerinte Dwight valószínűleg profitábilissá tette a Schrute-farmot, zöldséges standokat állított ki, és mivel Dwight mélyen hisz a kapitalizmusban, a pénzét scrantoni ingatlanokba fektette. Ezután pedig még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Dwight egy jobboldali, konzervatív politikusként elindul a helyi választásokon, amit akár meg is nyerhet.

Ez lenne hát Dwight sorsa a sorozat zárulta után Rainn Wilson szerint, akinél behatóbban talán senki nem ismeri Dwightot. A teóriája pedig már csak azért is elképzelhető, mert a sorozatban nagyon sok esetben láthattunk mindezekre utaló jeleket: Dwight megszállottan hajszolja az elismerést, kifejezetten versengő típus, és szeret a vezető szerepében tetszelegni, a céljai eléréséért pedig hajlandó aktívan is tenni.

Ha újranéznéd a The Office-t, akkor az összes évadot megtalálod a Netflixen és az Amazon Prime-on.

Szerinted másképp alakulna Dwigt élete?

Tegyél le mindent! – Új libabőrözős előzetesen a Stranger Things 4 utolsó részei

 

×