Ha már a megjelenés előtt szeretnél játszani a Blizzard sok éve várt hero shooterével, akkor semmiképp se ülj a babérjaidon.

A Blizzard mondhatni igen nagyot villantott, amikor a Microsoft x Bethesda Summer Game Fest bemutató során elárulták, hogy az Overwatch 2 az előzetes pletykáknak igazat téve teljesen ingyenesen lesz játszható, sőt, hamarosan már meg is jelentik.

Az októberi indulást megelőzően azonban lesz még minimum egy nyílt, de előzetes regisztrációhoz kötött bétateszt, amire a PC-s és konzolos játékosok egészen június 28-ig adhatják le a jelentkezésüket. A fejlesztők ígérete szerint július 14-ig mindenkit be fognak vonni a tesztidőszakba, aki még időben regisztrált rá, ugyanakkor az első napokban, július 5-ig csak a kiválasztott szerencsések férhetnek hozzá az OW2 bétához, és csak ezután, fokozatosan kezdik beengedni a többieket.

Fontos azonban, hogy nem regisztrálhatnak a bétára akármennyien, ugyanis a Blizzard ezt a szerverek kapacitásához igazította.

Ha tehát nem érhető már el a regisztráció, akkor annak valószínűleg az az oka, hogy beteltek a helyek. Van viszont egy garantált mód is arra, hogy június 28-án bekerülj a bétába; azok a játékosok, akik befizetnek az Overwatch 2: Watchpoint Packba, néhány legendás skin, premium battle pass és egy maroknyi játékbeli valuta mellett automatikusan azonnali hozzáférést nyernek a bétateszthez is.

Az OW2 bétája tehát június 28-án veszi kezdetét, a teljes játék pedig október 4-én jelenik meg PC-re, Xbox és PlayStation konzolokra.

 

Jövő hónapban már otthon is nézhető az Uncharted mozi

 

×