PlayStation 5-ön teszteltük Kao, a kenguru legújabb kalandját, amitől azt várják a fejlesztők, hogy feléleszti a franchise-t. Így láttuk mi!

Kao, a kenguru évtizedek óta a „platformer kabalák purgatóriumában” sínylődik. S sajnos a nagy visszatérése nem sokat változtat ezen a státuszon. Legújabb kalandja kompetens, de az ihletetlen dizájn és a feltűnő mechanikai problémák olyan üres kirándulást eredményeznek, amely a legjobb esetben is enyhe közömbösséget vált ki a felhasználókból.

 

Kao (ejtsd: „K.O.”) egy fiatal kenguru, aki azon dolgozik, hogy megtalálja eltűnt húgát és apját. Segítségül kéri őrült harcművészet tanárát, és szerez egy pár beszélő mágikus bokszkesztyűt. Noha egyértelműen a fiatalabb játékosoknak szól a reboot, a cselekmény, az írás és az előadásmód még talán nekik is unalmas, sőt félreérthető lehet bizonyos esetekben. A játék például telis tele van olyan popkulturális utalásokkal, amiket szinte csak azok érthetnek, akik 10 évvel ezelőtt már nyüstölték az internetet. A célközönség pedig biztos vagyok benne, hogy nem a 20 és 30 év közötti játékosok csoportja… A történet távolról sem érdekes, a dialógusok pedig rettenetesen vannak ütemezve. Sok esetben alig fejezi be a mondandóját a karakter, máris jön egy erős vágás, ezzel teljesen kizökkentve a játékost a „pillanatból”. Egyébként egyszerűbb, ha mindenki megnyomja a némítást a tévén és berakja kedvenc lejátszási listáját, vagy podcastját, igazából semmiről sem maradnánk le.

A játékmenet hűen idézi a 3D-platformerek aranykorát, ám a pályatervezés sokszor banálisnak tűnhet. Órákat tölthetünk el hatalmas, de élettel nem igazán feltöltött területeken, hogy érméket, szívdarabokat és rúnákat gyűjtsünk karakterünkkel. A nosztalgiafaktort mondjuk ez a kevés is képes megkarcolni, viszont azoknak, akik Crash Bandicoot kalandjain nőttek fel, nem fog tudni sokat adni Kao. Négy nagyobb területet járhatunk be a kenguruval, egy szigetvilágot, egy trópusi dzsungelt, egy havas vidéket, valamint betekintést nyerhetünk egy túlvilági környezetbe is. Időközben Kao kinézetét is változtathatjuk, viszont ez csak ideig-óráig dobja csak fel a játékélményt.

A harcrendszer pont annyira egyszerű, mint amennyire egy platformertől elvárható. Kao esetében jól irányzott ütésekkel püfölhetjük szét az ellenséges egységek repertoárját, sőt ha a lehetőség engedi, egy hatalmas kivégzőütést is mérhetünk az ellenre. Sajnos mindez egy idő után repetitívvé válik, viszont az ellenségek sokszínűsége javít a szavatosságon. Nem lenne fair, ha negatív véleményt fogalmaznék meg a játék ezen aspektusáról, ez itt tényleg szórakoztatóra sikeredett. Az viszont, hogy mennyire nehezek az összecsapások, már más kérdés. Senki sem Elden Ring-szerű megmérettetést vár egy platformertől, viszont Crash, Spyo, de még Croc is képes volt pár halál kicsikarni az emberekből. Sajnos Kao kalandja egyáltalán nem lett izzasztó, ha jól emlékszem három-négy halálnál többet nem szenvedtem el játék közben, s ezek is csak rosszul irányzott ugrások után történtek meg. Tapasztalt vagyok ebben a műfajban, de nem tudom elképzelni, hogy egy kezdőt viszont megizzasztana… Ha pedig úgy tűnne, hogy valami nehéz, a játék hemzseg a mentőpontoktól, így azon sem kell izgulni soha, hogy „csak most meg ne haljak, mert kezdhetem elölről”.

Kao képes természeti erőket is használni a kesztyűivel. A varázsöklök tűz, jég, valamint szél alkalmazására képesek. Mindegyik elem szükséges lesz különféle fejtörők megoldásához, viszont itt is érdemes kiemelni, hogy ezeken nem fogunk perceket agyalni. A játék sajnos a legtöbb esetben vezeti a játékosok kezét, s csak ritkán hagy esélyt arra, hogy ténylegesen gondolkodjon a felhasználó. Az ismétlődő feladatokról nem is beszélve. Kulcsszerepet játszanak a játékban a lila kristályok, amiket ha megütünk, aktiválhatjuk őket és egy rövid időre megidézhetjük a szellemvilágot. Ez azért fontos, mert különféle platformelemek csak ekkor jelennek meg a pályán, adva egy újabb réteget a játékmenetnek. Persze ezek pont annyira könnyen bejárhatók, mint a sima pályarészek, ami sajnálatos.

Kaonak ettől függetlenül sok pozitívuma is van. Jól irányítható, a prezentáció színes, s még ha érdektelen is az alaptörténet, legalább megfelelően van kivitelezve. A technikai hibák azonban sajnos sűrűn belerondítanak mindebbe. Egyes akciókból hiányoznak a hanghatások, így súlytalannak érződnek. A törhető érmetartók és az ellenségek időnként eltűnnek, amikor megütjük őket. Egyes boss-harcokból és jelenetekből hiányzik a zene, így kínosnak hatnak az események, amíg a zene véletlenül fel nem bukkan mégis.

Kezdetben úgy gondoltam, hogy Kao, a kenguru legújabb kalandja jó ajánlás lesz a fiatalabb generációknak, valamint azoknak, akik kicsit nosztalgiázni szeretnének és felidézni a platformerek aranykorát. Aztán rá kellett ébrednem, hogy ez már nem a 90-es évek vége, mindenki előtt ott hevernek a legjobb Mario, Crash, Ratchet és Clank, vagy éppen Spyro címek, így nem sok értelme lenne Kaot ajánlgatni bárkinek is. A bokszos kenguru ugyanis csak papíron mutat jól, játék közben üres és sokszor unalmas. Nem egy totális katasztrófa, de a riválisok mellett képtelen labdába rúgni.

Összefoglalás

A bunyós, aki saját magát üti – Kao, the Kangaroo PS5 teszt


Szerzői értékelés

5

Kezdetben úgy gondoltam, hogy Kao, a kenguru legújabb kalandja jó ajánlás lesz a fiatalabb generációknak, valamint azoknak, akik kicsit nosztalgiázni szeretnének és felidézni a platformerek aranykorát. Aztán rá kellett ébrednem, hogy ez már nem a 90-es évek vége, mindenki előtt ott hevernek a legjobb Mario, Crash, Ratchet és Clank, vagy éppen Spyro címek, így nem sok értelme lenne Kaot ajánlgatni bárkinek is. A bokszos kenguru ugyanis csak papíron mutat jól, játék közben üres és sokszor unalmas. Nem egy totális katasztrófa, de a riválisok mellett képtelen labdába rúgni.

Színes

Jópofa karaktermodellek

Bunyós kenguru

Magyar felirat

Temérdek hiba

Hibás magyar feliratok

Bugyuta, még gyerekek számára is túlzottan egyszerű sztori

Egyszerű platformerelemek

A fejtörők esetében inkább csak az unalom miatt törjük a fejünk

Olvasói értékelés

4

×