A játékosok már tűkön ülnek.

Az elmúlt időszakban egyre jobban felpörgött a Valoranttal kapcsolatos Twitter és egyéb közösségi fiókok aktivitása, nem is véletlenül. Több teaser képet is kaptunk már az Episode 5 Act 1 érkező újdonságával kapcsolatban, illetve pár napja az is kiderült, hogy a fájlokban „Pitt” kódnéven (a pálya valódi neve Pearl lehet) találhatjuk meg az új pályát. Jövő hét közepén meg kell érkeznie az új szezonnak, így jogosan kérhették számon a játékosok, hogy mikor kapnak bővebb információt ezekkel kapcsolatban.

Aggodalomra semmi ok, a Riot Games kihirdette a bemutató pontos dátumát!

 

A promókép szövegében ezúttal is rengeteg utalás volt a vizes tematikára, mely nem véletlen, hiszen fontos része lesz majd az új pálya kialakításában és atmoszférájában a víznek. Ezúttal új ügynökre nem kell számítanunk, feltehetőleg ismét inkább a jelenlegi ügynökök balanszolása felé kalandoznak el a Riot Games szakemberei, hogy aztán Act 2/3 környékén ismét debütálhasson egy új karakter.

 

A leleplezés hivatalos időpontja csütörtök délután, 19:00-kor lesz majd a játék hivatalos Twitch csatornáján. Ezt követően a tartalomgyártók is beindítják a saját klienseiket, melyek már tartalmazzák az újdonságokat, így pillantást vethetünk az új pálya mellett a Battle Pass felhozatalra és a szokásos, fizetős csomagra is. Reméljük nem kell csalódnunk a Riot Games-ben, ám biztos, hogy nem lesz teljesen hibamentes az új pálya.

Robban a Source 2 bomba – Két kliens lesz egyszerre a CS:GO-ban

×