Gaming

Több mint 500 ezer forintos összdíjazás – Ezt nyerheted a #SamsunGGamer Summer Cup versenyein

Nyáron sem maradtok #SamsunGGamer rendezvény nélkül, hiszen a SamsunGGamer Nights mellett a Gamerlandban nyári esemény is vár. Két ismert streamer, KDS és iDark közreműködésével érkezik az első Summer Cup a Gamerlandbe! A rendezvény ráadásul most két napot lesz, mindkét nap izgalmas versenyekkel.

Június 18-án, szombaton a Fortnite legskillesebb harcosait, 19-én vasárnap pedig a Minecraft mesteri pixel szobrászait várják, hogy értékes nyereményekért küzdjenek.

De nézzük is, hogy hogyan nevezhettek a versenyekre, illetve mik a nyeremények.

Összesen több mint 500.000 Ft értékű díjazással vár a #SamsunGGamer Summer Cup hétvége!

06.18. FORTNITE SOLO VERSENY

  • Kapunyitás: 11:00
  • Nevezési díj: 2.000Ft – befizetés a helyszínen a verseny kezdete előtt

Nevezés menete:

FONTOS: akkor nevezz, ha valóban el is jössz a versenyre, ne vedd el más elől a helyet azzal, hogy regisztrálsz, de aztán nem veszel részt. A meccsek egy 25-fős custom mapon fognak zajlani, 2 selejtezőcsoport lesz, ahonnan a legjobb 12-12 játékos jut be a fináléba, ahol már KDS ellen is játszhattok, aki végig közvetíti a versenyt a Trovo csatornáján.  Természetesen, ha hozol kontrollert, akkor azzal is tudsz játszani PC-ről.

Nyeremények:

Fornite – 220.000 Ft értékű díjazás

  • I. hely – Samsung Odyssey G3 Gaming Monitor + 30.000 értékű Leet kupon
  • II. hely – uRage szett füles-egér-egérpad-billentyűzet + 20.000 értékű Leet kupon
  • III. hely uRage óriás egérpad + 10.000 értékű Leet kupon
  • IV.-V.-VI. hely: 10.000 Ft értékű Leet kupon

06.19. MINECRAFT VERSENY

Lebonyolítás: Két verseny lesz egymás után. Építőverseny, majd solo pvp verseny. A versenyeket iDark élőben közvetíti a Youtube csatornáján. Plaform: PC.

Nyeremények:

Minecraft építő verseny:

  • I. hely – Samsung Odyssey G3 Gaming Monitor + 20.000 értékű Leet kupon
  • II. hely – uRage szett füles-egér-egérpad-billentyűzet
  • III-IV. – 1-1 óriás uRage egérpad

Minecraft PvP verseny:

  • I. hely – Samsung Odyssey G3 Gaming Monitor + 20.000 értékű Leet kupon
  • II. hely – uRage szett füles-egér-egérpad-billentyűzet
  • III-IV. – 1-1 óriás uRage egérpad

Kérdés esetén írj e-mailt a foglalas@gamerland.hu címre!

#SamsunGGamer Fortnite & Minecraft Summer Cup a Gamerlandben június 18-án és 19-én!

Te ott leszel?

DV

Korábbi cikkek

25 éves Easter Eggekre bukkantak az AMD ikonikus processzorán

2024.02.10. - Az eredeti AMD Athlon (vagy más néven Athlon Classic) 1999-ben jelent meg a piacon.…

17 óra telt el azóta...

Régóta kért fejlesztéssel bővül a Windows – Végre eltűnik a régi menü

2024.02.10. - A Microsoft műhelyében nem állt meg a munka az elmúlt időszakban sem. Az…

17 óra telt el azóta...

Így szereld fel a Warzone friss és ütős fegyverét, a BP50-et

2024.02.10. - A Warzone Season 2 frissítése rendesen átrendezte a játék metáját. Ahogy az lenni…

18 óra telt el azóta...

Tűzveszélyes cuccokat árul a Temu és a TikTok? – Egy vizsgálat szerint igen

2024.02.09. - Nincs is annál jobb érzés, mint amikor nagyon vágyunk valamire, majd az felbukkan…

1 nap telt el azóta...

Te is lehetsz a Google idegenvezetője – király újdonság a Mapson

Gábor János 2024.02.09. - Nagyon ráfeküdt az AI-fejlesztésekre a Google, amelynek Maps alkalmazásába hamarosan az…

1 nap telt el azóta...

Remek skineket és tárgyakat tartogat a Call of Duty Season 2 Battle Pass

2024.02.09. - Február 7-én hivatalosan is elstartolt a Warzone és MW III második, közös szezonja.…

1 nap telt el azóta...