A Riot Games és Microsoft kollaborációja több veszélyt is magában hordozhat.

Ahogy arról már hétfőn beszámoltunk, a Microsoft és a Riot Games kollaborációra lép. Ez még nem is hangzott rosszul, ám a közösség meglehetősen negatívan fogadta, hogy az Xbox Game Pass előfizetők téltől megkapják az összes feloldható ügynököt Valorantban és a többi Riot játékban. Míg a többieknek korábban rengeteg XP-t vagy 1000 VP-t kellett ehhez kifarmolniuk/kifizetniük minden egyes ügynökél, mások azt egy kattintás alatt megtehetik. A smurf játékosoknak is igazi melegágya lehet majd a Game Pass integráció, főleg, ha továbbra is marad a sokszor 300 forintba kerülő havidíj.

A Valorant / Riot Games egyik munkatársa igyekezett kicsit lenyugtatni a kedélyeket, ám nem biztos, hogy ez sikerült neki.

 

Joe Hixson elmondása szerint a Game Pass integráció után is lehetőségünk lesz „rendes” formában feloldani az ügynököket, mely elsőre felesleges lépésnek is tűnhetne. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a Game Pass előfizetés sem örökké tart, így a nekünk legjobban tetsző karaktereket érdemes lehet feloldani a játékban kezdetek óta elérhető XP szintes feloldással, hiszen ezeket megtarthatjuk akkor is, ha lejárna az előfizetésünk.

Ez jól hangzik, de továbbra sem ellensúlyozza azt, hogy a Game Pass belépővel rendelkező játékosoknak nem kell egyik ügynököt sem feloldaniuk, potenciális előnnyel indítva a „sima” felhasználókkal szemben. Sőt, ha a 300 forintos akciót nézzük, akkor már csak az ügynök feloldás miatt megérheti előfizetni a jelenlegi játékosoknak is, hiszen így nem kell egy új szezon startjakor grindolni vagy fizetni a frissen bemutatott ügynökért. A közösség nem elégedett, hiszen sokkal több negatív hozadéka lehet az együttműködésnek, mint amennyire örömteli volt először olvasva.

Te mit gondolsz, jó ötlet volt a Riot Games lépése?

Szavazz! Rendben van, hogy Game Pass-szal elérhető lesz az összes hős?

×