Ebbe a pofonba ember legyen a talpán, aki bele mer állni.

„Arra születtem, hogy eljátsszam a Black Adam-et” – mondta Dwayne „The Rock” Johnson a már több, mint tíz éve készülő antihős-mozi legelső ízelítőjében még tavaly októberben, amivel tény, hogy lehetetlen vitatkozni. Azóta viszont nagyon sok víz lefolyt a Dunán, de sokkal többet nem tudunk meg a Shazam legádázabb ellenfelének szólófilmjéről, pedig a Zachary Levi által megformált hős hamarosan már a második kalandjában lesz látható.

A csendet váratlanul a mai napon törte meg a DC, és végre – a tervezett premier előtt néhány hónappal – bemutatták a Johnson első szuperhősmozijának előzetesét. A kétperces kedvcsinálóban nemcsak a hihetetlenül jó formában lévő Sziklát láthatjuk brutális sallereket kiosztani, hanem megismerhetünk néhány valódi szuperhőst a Justice Society of America (Amerika Igazság Társasága) tagjai személyében, akik próbálják majd jó útra téríteni a gyilkolástól sem elrettenő Black Adamet.

A hőstársulat viszont még a fantasztikus Pierce Brosnan által megformált Doctor Fate segítségével sem tudja a bosszúszomjas antihőst meggyőzni, ami miatt sanszos, hogy hamar szembe fognak kerülni egymással. Ennek pedig nyilvánvalóan nem lesz túl szép vége, elvégre Johnson egy Supermannel majdnem azonos, szinte már isteni erővel rendelkező karakter bőrébe bújik.

A Black Adam elméletileg október 21-én került a mozik műsorára, aki ezután nagy eséllyel a Shazam! folytatásában tűnhet majd fel.

Ha pedig DC, akkor örülhetünk a Joker folytatásának is:

Őrületre fel! – Bejelentették a Joker-mozi folytatását és már a címét is tudjuk

 

×