A Stranger Things negyedik évada egészen konkrétan egy egész estés filmben ér majd véget.

A Stranger Things negyedik évada jött, látott és mindent pillanatok alatt letarolt, napokon belül a Netflix legnézettebb tartalma lett. Ez persze aligha lehet meglepő, hiszen a koronavírus-járvány miatt jelentősen elhúzódtak a munkálatok, így a tervezett premier is elcsúszott, cserébe viszont a nézőket a megszokottnál is hosszabb és velősebb epizódokkal lepték meg.

A Duffer-tesók és a sorozat producere, Shawn Levy már a május végi premiert megelőzően leszögezték, hogy a megszokott 45-50 perces részek helyett ezúttal bőven több, mint egyórás kalandokkal kell kalkulálni. Ami viszont még ennél is meglepőbb lehetett, hogy a Netflix eddigi stratégiájától eltérően nem került fel egyszerre a teljes évad, amit ezúttal két fejezetre bontottak.

 

A misztikus, néhol horrorba átcsapó kalandozások nagy része a Volume 1-be lett besűrítve, ami összesen hét, egyenként 1 óra 15 perces epizódot jelent. A negyedik évad július 1-én zárul le a második fejezet utolsó két részével, melyek igazán különleges moziélményt tartogatnak. A 8. rész ugyan nem sokkal lesz hosszabb, mint egy óra, az évadzáróra viszont már érdemes lehet betárazni a nasival.

A 9. rész ugyanis mozifilmekkel vetekedő, 2 óra 19 perces játékidővel bír majd. 

Bizony, ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy a Stranger Things negyedik évada lesz az eddigi leghosszabb szezon a sorozat pályafutásában, hanem azt is, hogy csak az utolsó rész több Netflixes sikerfilmet is leköröz majd hosszúságban. Azt persze nem jelenthetjük ki előre, hogy jó is lesz, hiszen nem egyszer láttunk már sikersorozatokat saját súlyuk alatt összeomlani, a Stanger Things-szel kapcsolatban viszont bizakodóak lehetünk.

via – Gizmondo, Polygon

A Stranger Things TELJES SZTORIJA 10 percben (Videó)

 

×