Még a magyar mozik is játszák a legújabb Doctor Strange-filmet, amit egyébként alig egy hónapja, május 6-án mutattak be világszerte, de a Disney+ máris bejelentette, hogy júniusban elérhetővé teszi az egyre terjeszkedő platformján. A sietség nem szokatlan: más szolgáltatóknál is előfordul, hogy 40 nappal a mozipremier után már streamelhetők a legújabb filmek (mint például az HBO Max-on a Warner Bros. produkciói), de a párhuzamos univerzumokat bűvölő doki belépése ezúttal komoly fegyvertény, hiszen
a Disney+ hazánkon kívül további 41 országban indítja el a szolgáltatását, még ezen a nyáron, így közel duplájára, 106 államra növeli a lefedettségét.
Az előfizetők számát hasonló arányban szeretnék növelni: az aktuális 138 millióról 230-260 millióig akarnak eljutni, 2024 őszére, és erre minden esélyük megvan olyan nyitó akciókkal, amilyeneket Magyarországon is hirdettek, a június 14-i rajtig.
Érdekes módon egyelőre nem úgy tűnik, hogy a cég halálra keresné magát a szolgáltatással, és ennek okát abban látják az elemzők, hogy egész egyszerűen nem lehet ugyanannyiért adni a Disney+-t mindenhol a világon, magyarán az a furcsa helyzet állt elő, hogy
amiért egy amerikai havi 6,32 dollárt (akárcsak mi: kb. 2400 forintot) fizet, azért egy indiai például 76 centet.
A különbségek egyre növelik Miki egér veszteségeit, miközben a tartalomelőállítás és licencvásárlás is drágul, az idei harmadik negyedévben állótlag kb. 900 millió dollárral – írta meg a Reuters.
Mielőtt elmorzsolnál egy könnycseppet a szemed sarkában, jusson eszedbe, hogy a szórakoztatóipar kisgömbőce eddig mindig megtalálta a módját, hogy hülyére keresse magát a nézőn, szóval nincs kétségünk afelől, hogy mindez egy hosszútávú stratégia része. Ennek ismeretében te is addig húzd be a kedvezményt, amíg nagyvonalúak. A Doctor Strange az őrület multiverzumában június 22-től látható a Disney+-on, ami akkor már bő egy hete működni fog hazánkban is.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…