A DeLorean autómárka szinte teljesen egybeforrott a Vissza a jövőbe című kultikus sci-fi trilógiával, amiben Emmett Brown doki bütykölte át egy kicsit időgéppé. Kevés olyan autó akad a világon, ami hasonló kult-státuszba emelkedett, talán csak az 1982-es Pontiac Firebird Trans Am-ot lehet megemlíteni, amit a világon sokan csak KITT-ként ismernek.
Hosszú évek után a DeLorean most a visszatérés küszöbén áll, az év elején ugyanis bejelentették, hogy egy teljesen új modellel próbálják meg feltámasztani a híres autót, aminek a prototípusát a napokban be is mutatták. Az új DMC tehát egy teljesen elektromos, a jövő autójának szánt típus lesz, ami ugyan a filmek által 2015-re jósolt repüléses funkcióval bár nem rendelkezik, azért egészen ígéretes tulajdonságokkal bír.
Az új DeLoreant EVolvedként emlegetik, de a Totalcar szerint a jelenlegi megnevezése az Alpha 5. Az autó kialakítása nagyon hasonlít a filmekben is látott DMC-12-esre, az ajtajai is felfelé nyílnak, ugyanakkor méreteiben és jellegében inkább egy modern kupéra hajaz. Az új járgányról egyelőre csak annyit árultak el, hogy
3,4 másodperc alatt érheti el a 96 km/h-s sebességet, a végesebessége 241 km/h lesz, a hatótávja egy töltéssel pedig 480 km feletti, a gyártást pedig Olaszországban fogják végezni.
A az alábbi képek a koncepciót terveket mutatják, de leszögezték, hogy a végeredmény nem fog nagyon eltérni. Az első működő új DeLoreant elméletileg augusztusban mutatják be, a gyártás viszont csak 2024-ben fog megkezdődni. Viszont sokan szinte biztosan nem fognak fluxuskondenzátort tölteni bele, az árát ugyanis 64 millió forintra lőtték be.
2024.02.05. - Megmondom őszintén, nagyon örülök annak, amikor a videojátékoknak gyakorlati haszna lesz az oktatásban…
Gábor János 2024.02.05. - Egyre több jel mutat arra, hogy a PS5 platformon játszó gamerek…
Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…
2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…
2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…
Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…