A filmipar és a sci-fi műfajának egyik legmeghatározóbb alakja távozott el a csillagok közé.

Május 21-én szombaton, 90 éves korában elhunyt a legendásan zseniális koncepciós művész, Colin Cantwell. Az alkotó olyan rendezőkkel dolgozott együtt szorosan, mint George Lucas, Steven Spielberg és Stanley Kubrick, így olyan filmeposzokban találkozhattunk a munkáival, mint a Harmadik Típusú találkozások, a 2001: Űrodusszeia, vagy a Csillagok Háborúja.

Méghozzá nem is akármennyire! Cantvell volt ugyanis az az ember, akinek köszönhetjük az X-szárnyű, a TIE-fighter, a Csillagromboló űrhajók, illetve a Halálcsillag kinézetét is, mivel az ő tervei alapján készültek el a forgatások során használt makettek. Azt azonban nem láthatta előre, hogy munkájával örökre nyomot hagy a popkultúrában, hiszen az ő agyszüleményeit imádja milliónyi Star Wars-rajongó.

Colin Cantwell

Mégis, a legjelentősebb filmes munkájának Kubrick Űrodusszeiáját tartotta, aminek az űrjeleneteit tervezte. Sőt, ő beszélte le a neves rendezőt arról, hogy a film egy unalmas, 20 perces beszélgetéssel kezdődjön, amit Cantwell végül a drámai Nap, Hold és Föld nyitányra cserélhetett – amit szintén ő készített. Emellett neki köszönhető a mára már ikonikussá vált „Also sprach Zarathustra” (Imigyen szóla Zarathustra) című klasszikus zeneszám ismertté válását is, ami az ő javaslatára került be a filmbe.

Colin ugyanakkor a ’83-as WarGames című sci-fi techno-thriller film is dolgozott. Ő tervezte a díszletet és programozta a Hewlett Packard monitorokat, hogy a Norad képernyőin megjelenő drámai bombajeleneteket a lehető legjobban ábrázolják. Ez azért volt jelentős munka, mert ez oda vezetett ahhoz a szoftverhez, ami a HP-t néhány színről 5000 szín megjelenítésére emelte. Természetesen azt is Cantwell programozta.

A szakember sci-fi iránti hatalmas mértékű rajongása nem a véletlen műve volt, ugyanis a hollywoodi karrierje előtt a NASA-nál dolgozott, ahol előbb oktatási programokat készített, majd az 1969-es történelmi holdraszállás közvetítésében játszott kulcsszerepet.

Ezek pedig csak néhány fontosabb pont a zseniális Colin Cantwell életútjának, amit a szép és tartalmas 90 évével maga mögött hagyott. Alakja a tudományos-fantasztikus műfajban egyszerűen megkerülhetetlen, a popkulturális hatása pedig felbecsülhetetlen értékkel és jelentőséggel bír.

Köszönünk mindent, nyugodjék békében a csillagok között.

×