Már a hiba okát is tudjuk, remélhetőleg a Microsoft gyorsan reagál.

A Microsoft május 10-én jelentette be a legújabb frissítését, mely a KB5013943 nevet viseli. Ez elsőre nem mond sokat, ám a későbbiekben még fontosabb lehet a pontos név ismerete, hiszen könnyen lehet, hogy meg kell válnunk tőle ideiglenesen. A felhasználók már a megjelenése után panaszkodtak, hogy szokatlanul sok BSOD – kékhalál üzenetet kapnak a feltelepítést követően, látszólag teljesen ok nélkül. Külön érdekesség, hogy a Windows 11 rendszerek mellett a Windows 10-et használók körében is megszaporodtak az ilyen jellegű hibák.

Ami még szerencsétlenebbé teheti a történetet, hogy egy automatikus, biztonsági kumulatív frissítésről beszélünk, így a felhasználók nem dönthetnek arról, hogy feltelepítik-e vagy sem. Közel két hét kellett ahhoz, hogy a Sophos segítségével rájöjjenek, pontosan mi is teszi bootolhatatlanná az eszközöket. Bizonyos vírusírtók DLL fájljai akadnak össze a Windows-zal, ez okozza a folyamatos kékhalálokat.

Nézzük is, hogy milyen módon „menthetjük” meg a gépet!

Ne engedjük frissíteni a rendszert

A legelső amit megtehetünk, hogy meglátogatjuk a Windows Update beállításait, majd szüneteltetjük a frissítéseket 1-2 hétig. Ha nem települt fel a fenti csomag, akkor ennyivel meg is úszhatjuk, hiszen a Microsoft addigra talán kijavítja a hibát.

Amennyiben már a gépünkön van a csomag, akkor a Vezérlőpult > Programok > Programok és szolgáltatások > Telepített frissítések között keressük meg a KB5013943-at, majd a Jobb klikk -> Eltávolítással töröljük is le a rendszerünkről. Reméljük a Microsoft gyorsan reagál a hibára, ám a fenti lépéseknek köszönhetően addig sem kell félnünk a kékhaláltól.

Az utolsó kártyák is kipipálva – Teljesen elesett az Nvidia védelme

https://leet.hu/major/

×