Nagyon súlyos vádakat fogalmaztak meg Elon Muskkal szemben, aki szerint az egész nem más, mint egy politikai lejárató kampány.

Nagyon komoly vádakkal illették a mai napon a világ leggazdagabb emberét, Elon Muskot, aki állítólag 250.000 dollárt fizetett azért, hogy mindez soha ne tudódjon ki.

A Tesla és a SpaceX első embere a Business Insider szerint az egyik magánrepülővel történő utazása során szexuálisan zaklatta az űripari vállalat alkalmazásában álló légiutas-kísérőt, aki titoktartási szerződés miatt személyesen nem beszélhet az ügyről. Mindez a zaklatásban érintett nő egy barátján keresztül tudódott ki, aki részletes dokumentációkat és interjúkat adott át a portálnak Musk állítólagos zaklató közeledéséről.

Az incidens eszerint 2016-ban történt amikor Musk az egyik Londonba tartó útja alkalmával arra kérte a gépen dolgozó hölgyet, hogy az masszírozza meg őt. Mivel a nő a vállalat unszolására elvileg előre fel volt készülve az ilyen helyzetekre, eleget tett a kérésnek, az egyik pillanatban azonban a milliárdos tech-celeb „ereje teljében” mutatta meg magát neki,

majd hirtelen megfogta a combját és felajánlotta, hogy vesz neki egy lovat, ha szexuálisan is kielégíti őt. 

A nő elutasította Musk tolakodó szexuális közeledését, és egyértelművé tette, hogy semmilyen körülmények között sem fog szexuális tevékenységeket végezni pénzért senkinek. Az Insider szerint ezután a hölgy egyre kevesebb munkát kapott a vállalat gépein, a végére pedig már alig dolgozott, amit a nő büntetésként érzékelt, amiért visszautasította Muskot. ezért megkeresett egy munkajogászt, majd panaszt tett a SpaceX HR-osztályán.

Az ügy végül azért nem kerül sosem bíróságra, mert Musk személyesen egyezett meg a nővel a hallgatásáról, amiért hajlandó volt 250.000 dollárt fizetni. Így 2018 novemberében Musk, a SpaceX és a légiutas-kísérő végkielégítési megállapodást kötöttek, amelybe belefoglalták, hogy nem pereli be a vállalatot és a vezetőt az eset miatt, illetve hogy erről bármilyen információt is nyilvánosságra hozzon.

Musk az Insider megkeresésére tagadta a vádakat, bárt azt hozzátette, hogy „sokkal több van még ebben a történetben”. A milliárdos azzal védekezett, hogy ha valóban hajlamos lenne ilyet csinálni, akkor szerinte nem ez lenne a 30 éves pályafutása alatt az első alkalom, amikor szexuális zaklatással vádolják. Megjegyezte továbbá, hogy ez valójában csak egy politikai indíttatású lejárató kampány része lehet – amire egyébként pont egy nappal korábban utalt, amikor kijelentette, hogy mostantól az amerikai jobboldalra fog voksolni. 

Azt természetesen nem tudni, hogy mi az igazság, az azonban tény, hogy korábban a vállalatot érték már szexuális zaklatással kapcsolatos vádak. 2021 decemberében például, pont akkor, amikor a Time az év emberének választotta Elon Muskot, a SpaceX-nél dolgozó négy nő számolt be cégen belüli zaklatásokról.

Az egyikük, Ashley Kosak egy hosszabb posztban mesélt a tapasztalatairól, olyanokról többek között, mint amikor gyakornokként a férfi alkalmazottak folyamatosan fogdosták őt. Hárman hasonló körülményeket festettek le, egyikük pedig egy nagyon hasonló titoktartási szerződésről is beszélt, mint amilyet állítólag a légiutas-kísérővel is aláírattak.

De nem ez lenne az első alkalom, amikor Musk „megtorol” neki nem tetsző dolgokat:

Musk bosszúja? – Kirúgták a Tesla dolgozót, mert levideózta, hogy az önvezető Teslája oszlopnak vágódik

 

https://leet.hu/shop/white-shark/

×