Nagyon súlyos vádakat fogalmaztak meg Elon Muskkal szemben, aki szerint az egész nem más, mint egy politikai lejárató kampány.

Nagyon komoly vádakkal illették a mai napon a világ leggazdagabb emberét, Elon Muskot, aki állítólag 250.000 dollárt fizetett azért, hogy mindez soha ne tudódjon ki.

A Tesla és a SpaceX első embere a Business Insider szerint az egyik magánrepülővel történő utazása során szexuálisan zaklatta az űripari vállalat alkalmazásában álló légiutas-kísérőt, aki titoktartási szerződés miatt személyesen nem beszélhet az ügyről. Mindez a zaklatásban érintett nő egy barátján keresztül tudódott ki, aki részletes dokumentációkat és interjúkat adott át a portálnak Musk állítólagos zaklató közeledéséről.

Az incidens eszerint 2016-ban történt amikor Musk az egyik Londonba tartó útja alkalmával arra kérte a gépen dolgozó hölgyet, hogy az masszírozza meg őt. Mivel a nő a vállalat unszolására elvileg előre fel volt készülve az ilyen helyzetekre, eleget tett a kérésnek, az egyik pillanatban azonban a milliárdos tech-celeb “ereje teljében” mutatta meg magát neki,

majd hirtelen megfogta a combját és felajánlotta, hogy vesz neki egy lovat, ha szexuálisan is kielégíti őt. 

A nő elutasította Musk tolakodó szexuális közeledését, és egyértelművé tette, hogy semmilyen körülmények között sem fog szexuális tevékenységeket végezni pénzért senkinek. Az Insider szerint ezután a hölgy egyre kevesebb munkát kapott a vállalat gépein, a végére pedig már alig dolgozott, amit a nő büntetésként érzékelt, amiért visszautasította Muskot. ezért megkeresett egy munkajogászt, majd panaszt tett a SpaceX HR-osztályán.

Az ügy végül azért nem kerül sosem bíróságra, mert Musk személyesen egyezett meg a nővel a hallgatásáról, amiért hajlandó volt 250.000 dollárt fizetni. Így 2018 novemberében Musk, a SpaceX és a légiutas-kísérő végkielégítési megállapodást kötöttek, amelybe belefoglalták, hogy nem pereli be a vállalatot és a vezetőt az eset miatt, illetve hogy erről bármilyen információt is nyilvánosságra hozzon.

Musk az Insider megkeresésére tagadta a vádakat, bárt azt hozzátette, hogy “sokkal több van még ebben a történetben”. A milliárdos azzal védekezett, hogy ha valóban hajlamos lenne ilyet csinálni, akkor szerinte nem ez lenne a 30 éves pályafutása alatt az első alkalom, amikor szexuális zaklatással vádolják. Megjegyezte továbbá, hogy ez valójában csak egy politikai indíttatású lejárató kampány része lehet – amire egyébként pont egy nappal korábban utalt, amikor kijelentette, hogy mostantól az amerikai jobboldalra fog voksolni. 

Azt természetesen nem tudni, hogy mi az igazság, az azonban tény, hogy korábban a vállalatot érték már szexuális zaklatással kapcsolatos vádak. 2021 decemberében például, pont akkor, amikor a Time az év emberének választotta Elon Muskot, a SpaceX-nél dolgozó négy nő számolt be cégen belüli zaklatásokról.

Az egyikük, Ashley Kosak egy hosszabb posztban mesélt a tapasztalatairól, olyanokról többek között, mint amikor gyakornokként a férfi alkalmazottak folyamatosan fogdosták őt. Hárman hasonló körülményeket festettek le, egyikük pedig egy nagyon hasonló titoktartási szerződésről is beszélt, mint amilyet állítólag a légiutas-kísérővel is aláírattak.

De nem ez lenne az első alkalom, amikor Musk “megtorol” neki nem tetsző dolgokat:

Musk bosszúja? – Kirúgták a Tesla dolgozót, mert levideózta, hogy az önvezető Teslája oszlopnak vágódik

 

https://leet.hu/shop/white-shark/

blank

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)7990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Thomas Shelby2990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

Stranger Things bögre - ABCDEF2990Kosárba

The Boys bögre - Butcher2990Kosárba

Peaky Blinders bögre - By order of the Peaky Blinders2990Kosárba

4 490 Ft 3 990 Ft -11%

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Stranger Things bögre - Upside Down4990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Birmingham2990Kosárba

The Boys bögre - F**k Supes2990Kosárba

Stranger Things bögre - fehér3990Kosárba

Stranger Things bögre - fekete3990Kosárba

Stranger Things bögre - Friends dont lie2990Kosárba

The Boys bögre - Dont be a c*nt2990Kosárba

Stranger Things kulcstartó - Stuck in the UpSide Down1490Kosárba

6 990 Ft 5 490 Ft -21%

Jurassic Park dombornyomott bögre

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

The Boys bögre - Homelander2990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Strong 4G LTE Router 300 (4GROUTER300)

25 990 Ft

Kosárba

25 990 Ft
blank

4G LTE Router 300 4G LTE Router 300 Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú… tovább »

25 990 Ft

Kosárba

- 4G LTE internet kapcsolatát bárhol - Helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - 2db SIM kártya adapter (A SIM-kártya nincs benne) - Internet kapcsolat bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel - 2db leszerelhető külső antenna a jobb 4G LTE teljesítményért - 4x Ethernet LAN port a vezetékes csatlakozáshoz az internetre

Strong 4G LTE Router 300M (4GROUTER300M)

21 990 Ft

Kosárba

21 990 Ft
blank

Strong 4G LTE Router 300M     Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú internet… tovább »

21 990 Ft

Kosárba

- Ossza meg a 4G LTE internet kapcsolatát bárhol, bármelyik vezetékes vagy Wi-Fi eszközével - Rendkívül kompakt és elegáns kialakítás - Akár további beállítások nélkül is használhatja: Csak helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - Szolgáltató független termék, hogy mindig kihasználhassa a szolgáltatók legjobb ajánlatait. - 1x Nano-mikro SIM-kártya adapter bármilyen típusú SIM-kártyához - 1x Ethernet port bármilyen vezetékes eszköz internethez történő csatlakoztatásához - 2x levehető külső antenna SMA csatlakozókkal a jobb 4G LTE teljesítmény érdekében - Ossza meg az internet kapcsolatát bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel

Kacsolódó cikkek

×
blank