DÖBBENETES, hogy azok tartják a jövő nagy lehetőségének, akik éppen csak hallottak róla.

Egy friss kutatás szerint egy év alatt megduplázódott azok aránya, akik már hallottak a metaverzumról. Ez ugye nem jelenti azt, hogy tudják is miről beszél Zuckerberg, mikor fűt-fát ígér a virtuális világgá változó Facebook kapcsán, de pénzt már biztosan költhetünk majd benne.

A felmérést a Wunderman Thompson Intelligence végezte, háromezer 16-65 év közötti személy körében, az USÁ-ban, Kínában és az Egyesült Királyságban, 2022 márciusában. A PC Gamer kiszúrta, hogy kérdezték őket a kriptovalutákról és az NFT-kről is –

na, ezekkel kapcsolatban még nagyobb a zűrzavar.

A tavalyi évhez képest kétszer annyi ember, a megkérdezettek 74 százaléka állítja, hogy már hallott a metaverzumról, és ők szinte egytől egyig ki is jelentették, hogy „ez a jövő”. Mindeközben a kutatás résztvevőinek csupán 15 százaléka erősítette meg, hogy TUDJA IS mi az a metaverzum, és képes elmagyarázni másoknak.

Kép: a Decentraland Twitter-oldala

Nem túl meglepő módon bennük sokkal több kétely merül fel a virtuális világ kapcsán – a magánszféra védelmétől az adatbiztonságon át a netes zaklatásig. Az aggodalmuk messze nem alaptalan, ezért komolyan felmerülhet bennünk a kérdés:

biztos jó lesz válogatás nélkül mindenkit ráereszteni a metaverzumra – elvileg már IDÉN?!

A felmérés szerint minden második ember lát fantáziát abban, hogy a metaverzum alkalmas lesz munkavégzésre, vásárlásra (hajajj), játékra és még egy sor más dologra, míg 60 százalék szerint a jövőben ez a világ egyet jelent majd magával az e-kereskedelemmel.

 

Utóbbiak közelebb járnak a valósághoz, mint gondolnák, mert a digitális világ legnagyobb plázanegyedében, a Decentraland-ben máris van boltja például a Skechers-nek, lesz étterme a McDonald’s-nak, és a terület Luxury Fashion District nevű helyszínén márciusban rendezett Divathéten (igen, van ilyen) olyan márkák is „mutattak be” virtuális termékeket, mint a Tommy Hilfiger és a Dolce & Gabbana.

Elment az eszünk, vagy igen?

Az emberek tudatlanságával nagyon egyszerű lesz visszaélni a metaverzumban, és a jobb sorsra érdemes projekt innentől válhat visszataszító, kapzsi digitális masszává. A virtuális valóságban még aktívabb szerep jut a kriptovalutáknak – amelyek működésével a megkérdezettek csupán 15 százaléka volt tisztában, és közülük is csak 42 százalék bízik annyira az e-pénzpiacban, hogy vásárolt már valamelyik digitális eszközből.

Ehhez a szűk kisebbséghez képest 60 százalék volt azok aránya, akik az NFT-ket például elfogadható kiskereskedelmi termékeknek tekintik,

miközben borítékolható, hogy a többségük azt sem tudja mi az. A metaverzum kezd kicsit olyan vakrepülésre hasonlítani, ahol egy ötéves is megragadhatja a kormányt, ha vezetett már X-szárnyút a LEGO Star Wars-ban. Csak éppen ha lezuhan, itt nagyon nagy összegeket bukhat.

Mondjuk ha ügyes, kétségtelen, hogy kaszálhat is:

Csillagászati összegeket húz be NFT-vel a szuperügyes 13 éves tini

 

https://leet.hu/major/

×