A TikTok egy újabb fronton szorongatná meg a Facebookot, amivel egyszerre a Netflixnek és az Apple Arcade-nak is odapiríthat.

A TikTok úgy tűnik, hogy egy újabb fronton növelné a havi 1 milliárd aktív felhasználói számát, a Reuters információi szerint ugyanis Vietnámban már elkezdték tesztelni az eredetileg rövid videókra szakosodó platform videojátékos részét.

A dolog egyébként nem különösen lehet meglepő, hiszen a ByteDance a TikTok kínai testvérében, a Douyinban már 2019 óta lehet játszani, de a Zyngával is tavaly állapodtak meg bizonyos játékok TikTokos megjelenésében. A portál szerint így a játékokat közvetlenül az alkalmazásból lehetne játszani, amiket elméletileg még letölteni sem kellene.

A vállalat célja azonban nem feltétlenül az újabb felhasználók bevonzása, hanem a meglévők figyelmének további lekötése, hiszen a játékokkal sokkal több időt el tudnak tölteni, mint a videók nézegetésével. Továbbá újabb felületet biztosítanának a reklámoknak is, melyek egyre nagyobb teret hasítanak ki maguknak a közösségi oldalon. A reklámbevételekből pedig nemcsak a vállalat, hanem a játékfejlesztők is részesülnek majd.

Ezek viszont az elején még csak HTML5-ös minijátékok lesznek, egyszerű játékmechanizmusokkal és rövid játékidővel, de később a ByteDance szeretne komolyabb, komplexebb játékokat is a TikTokon tudni. Hogy a videojátékos rész a világ többi részén mikor fog élesedni, azt egyelőre nem tudni, Amerikában is csak a Zynga „Disco Loco 3D” című táncolós, illetve a a „Garden of Good” zöldségtermesztős játéka érhető el.

Ezzel pedig a TikTok hivatalosan is belép a nagyok harcába a Facebook és a Netflix mellé: előbbi 2016-ban indította el az Instant Games részét, míg a streaming óriási az tavaly merült el a mobilos gamingben – eddig egyelőre felemás sikerrel. Hogy a TikToknak mekkora sikere lesz, azt nem tudni, mindenesetre a jórészt szórakozni, kikapcsolódni vágyó fiatalokból álló felhasználói bázisa abszolút adott ahhoz, hogy komolyabb tényezővé váljon ezen a színtéren is.

Lövésük nincs az embereknek a metaverzumról, de nagyon akarják

 

https://leet.hu/?s=nitro+concepts&post_type=product

×